A szabályok az olyan feldolgozott termékekre is vonatkoznak, mint a csokoládé, a nyomtatott papír vagy a bútorok.
Azok, akik nem tartják be a szabályokat, súlyos bírságra számíthatnak, amely az EU-ban elért éves forgalmuk legalább négy százalékát teszi ki.
Az uniós országok közleménye szerint jóváhagyták az erről szóló törvényt. A cél az esőerdők irtásának jelentős csökkentése.
Az uniós parlament szerint az 1990 és 2020 közötti erdőirtás tíz százaléka az unió fogyasztásnak köszönhető. Közölték: „A globális erdőirtás és erdőpusztulás fő oka a mezőgazdasági területek terjeszkedése” – írja a krone.at.
Ennek fényében a vállalatoknak a jövőben kellő gondossággal kell nyilatkozniuk arról, hogy 2020. december 31. után nem irtottak ki vagy károsítottak erdőt a termékükhöz. Azok, akik nem tartják be az előírásokat, súlyos, az EU-ban elért éves forgalmuk legalább négy százalékát kitevő bírságra számíthatnak.
Ennek érdekében azonban jelentősen meg kell majd erősíteni az ellenőrzést, például a vámhatóságokat.