ACNEWS

Tina Turner producerével dolgozott Bódy Magdi

Az énekesnő szép emlékeket őriz arról a 15 évről, amelyet Amerikában töltött. Rengeteg koncertet adott, sőt, igazi legendákkal dolgozott együtt.

Hirdetés
Ad image

Az énekesnő szép emlékeket őriz arról a 15 évről, amelyet Amerikában töltött. Rengeteg koncertet adott, sőt, igazi legendákkal dolgozott együtt.

Nem akármilyen zenei múltat tudhat maga mögött Bódy Magdi, aki nemrég munkásságának 50. évfordulójára jubileumi koncerttel örvendeztette meg a közönséget. Az énekesnő új lendülettel folytatja tovább, jelenleg is több dalon dolgozik, de a múltra is szívesen emlékezik, ahogy tette ezt Emilioval és családjával közösen.

“Nemrég Londonban adtam koncertet, ami fantasztikus volt, ugyanakkor ledöbbentett London. Óriási kontraszt van, egymás mellett él a felfoghatatlanul gazdag és a rettentően szegény. Ritkán kapkodom a fejem, de ott, amilyen autókat, amilyen luxust láttam, miközben a szegénység is ott van… teljesen ledöbbentem” – mondta Emilio, akihez hasonlóan élte meg londoni tartózkodását Bódy Magdi.

“London engem anno nem nyűgözött le. Tizenöt évet éltem Amerikában, jól beszélek angolul, de Angliában nagyon kellett fülelnem, hogy megértsem azt a fajta angolt. Bár Amerikában is volt érdekes tapasztalásom a nyelv miatt” – idézte fel az énekesnő, aki zenei ikonokkal dolgozott együtt.

“Már évek óta ott éltem, amikor adódott egy lehetőség, Rupert Hine-al, Tina Turner producerével dolgozhattam. Besétáltam a stúdióba és elkezdtünk beszélgetni. Csakhogy nem értettük egymást. Mindketten angolul beszéltünk, de csak néztünk egymásra és fogalmunk se volt, mit mond a másik. Aztán nagy nehezen, apránként valahogy csak szót értettünk. Jó volt Amerikában élni azt a 15 évet, de aztán édesanyám miatt hazajöttem. Azóta is úgy vagyok vele, hogy szívesen utazom, jó ott kint, de mindig hazavágyom”– árulta el az Üdv a Családban című műsorban Bódy Magdi.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!