Csak a legszűkebb családi kör volt jelen a várandós valóságshow-hős esküvőjén.
VV Vivient még tavaly jegyezte el török focista párja, melyről – csak úgy, mint várandósságáról, – elsőként nekünk számolt be. A mesébe illő életet élő Vivi nemrégiben az Instagram-oldalán válaszolt a rajongói kérdéseire, amikoris valaki felvetette, hogy mikor házasodik meg. Erre ő csak könnyedén annyit válaszolt; már egy ideje Hacioglu Vivien vagyok. Lapunk ezek után felkereste, és nem tagadta a dolgot, mint kiderült, már decemberben egybekeltek a fiatalok, de erről nem számoltak be a nagy nyilvánosság előtt.
„Még a gyerek születése előtt egybekeltünk itthon. A török embereknél nagyon fontos, hogy a szülők házasok legyenek, még mielőtt világra jön a kicsi. Ez is sokat nyomott a latba, meg persze már nagyon szerettem volna a férjem nevét viselni – kezdte az AcNewsnak a kismama, és elárulta, nem tartottak nagy lagzit. – Egy polgári esküvőt tartottunk, ahol csak a szüleink, testvéreink és nagyszüleink voltak ott. Persze végigsírtam az egészet a boldogságtól. A papírokat még el kell intéznünk a konzulátuson, hogy a férjem hazájában is törvényes legyen. Ezen kívül szeretnék majd persze egy nagyobb lakodalmat is, de azt majd csak miután világra jött a gyermekem. Addigra már talán kicsit enyhül a járványhelyzet is. Szeretnénk Magyarországon tartani egy lagzik az én családommal, illetve Törökországban, a férjemével is, a tengerparton. Az nagyobb szervezést fog igényelni, mert figyelembe fogjuk venni a török hagyományokat is.”
Vivien arra is kitért, hogyan érzi magát immár feleségként.
„Azt gondoltam, hogy nem lesz változás miután összeházasodunk, de nem így lett. Mióta megtörtént, valahogy változtunk, de pozitív irányba. Valami furcsa és erős kötelék alakult ki kettőnk között. Szorosabb a kapcsolatunk, mint valaha – folytatta lapunknak, majd kitért a születendő kisfiára is. – Áprilisra van kiírva a kicsi. Sokat járunk vizsgálatokra, és minden rendben van. Már sokat rugdos, igazi focista, mint az édesapja. Nagyon várom már.”