Dombóvári Vanda 38 évesen adott életet első gyermekének, ám azt kevesen tudják, hogy a népszerű műsorvezető több sikertelen próbálkozás után esett csak teherbe.
Nehéz korszakokról vallott Dombóvári Vanda. A műsorvezető a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című műsorában mondta el, hogy mindig is szuper anyuka akart lenni, és rendhagyó őszinteséggel beszélt arról, hogy több babáját is elveszítette.
„Nyilván későn szültem, ezt megelőzi az, amit még sehol nem mondtam el, csak itt most, hogy voltak veszteségek. Az ember nem így tervezi, hogy 38 évesen szül először gyermeket. Semmiért nem adnám őt természetesen, de sajnos igen, van olyan, hogy a nők elveszítenek kisbabát. Sokkal több, mint azt sejtenénk… így aztán ezek nagyon nehéz korszakok voltak, de mindig igyekeztem nem terhelni mást a problémáimmal. Már tudom, hogy ezekről egyáltalán nem baj, ha beszél az ember. Sőt, erőt adhat másnak. Ám Gergő megszületésénél azt éreztem, hogy minden időmet és energiámat bele kell fektetnem, és meg is érte. Tízszer annyi jött vissza, amennyit adtam” – mondta Dombóvári Vanda, aki jelenleg szülőföldjén, Gyulán él, céges- valamint gyerek rendezvényeket vezet, valamint a szerelem is rátalált.