ACNEWS

Több millió forintot gyűjtött rászorulóknak Osváth Zsolti

Egy jótékonysági rendezvény keretein belül ünnepelte születésnapját a youtuber.

Hirdetés
Ad image

Egy jótékonysági rendezvény keretein belül ünnepelte születésnapját a youtuber.

Osváth Zsolti nem csak Youtube videóiról, vagy arról híres, hogy ő nyitotta meg Magyarország első unikornis bisztróját, hanem arról is, hogy sok éve már a karitatív tevékenységein belül igyekszik segíteni rászoruló családoknak. Így tett most hétvégén is, ugyanis egy olyan születésnapi rendezvényt hozott össze, ahol több híresség is fellépett. A jegyeket már jó előre meg lehetett venni, és többek között ezekből gyűlt össze egy szép összeg, mellyel később adakozhatnak.

„Érzem már egy ideje a közösségem erejét. De többnyire virtuálisan. Ellenben amikor a kommentből élő szó lesz, a likeok érintésekké válnak, az egy megmagyarázhatatlan érzés. Amikor több százan a nevedet skandálják, amikor szorító karok ölelnek, amikor könny gyűlik a szemünkbe, mert érzünk valami összetartozást. Kicsit olyan volt mintegy szekta. Ezt a virtuális világ nem tudja pótolni. Ami szombaton történt, azt nem lehet megmagyarázni. 10 nap alatt hoztuk össze a rendezvényt, amit lehetett elrontottunk, de TI végig fogtátok a kezünk. Mostmár tudom, hogy nekem nem követőim vannak. Nekem szeretteim. Én nem énekelek, nem táncolok, nem mondok verset sem. Mégis úgy fogadtatok, hogy azt leírni nem lehet. Sosem gondoltam volna, hogy abból a sokmindenből, ami elhagyja a számat, egyszer egy ilyen közösséget tudtok kovácsolni. Köszönöm mindenkinek aki eljött és köszönöm a művészeknek, hogy segítettek összekalapolni közel 2.400 000 forintot a rászorulóknak” – számolt be az eseményről Zsolti az Instáján.

 

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!