ACNEWS

Több millió forintot sikkasztott egy debreceni közös képviselő

A Debreceni Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy általa képviselt társasház közös költségéből több mint hárommillió forintot lopott el.

Hirdetés
Ad image

A Debreceni Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy általa képviselt társasház közös költségéből több mint hárommillió forintot lopott el.

A vádlott 2012 évtől 2018. szeptember végéig látta el az egyik debreceni társasház közös képviselői teendőit. Ennek keretében a feladata volt a társasház bankszámlájának kezelése és a közösség vagyonával való elszámolás is.

A társasház 2018. szeptember 26-án tartott közgyűlésén a lakók megszavazták a vádlott felmentését és egy új személyt választottak közös képviselőnek.

A vádlott ezután a jogszabályok alapján meghatározott 30 napon belül nem adta át az új közös képviselőnek a társasház működésével kapcsolatos iratokat és a házipénztárban tartott több mint hárommillió forintot, hanem az általa kezelt készpénzt ellopta. A vádlott a magatartásával közel 3,3 millió forint kárt okozott a társasháznak, ami nem térült meg. A társasház új közös képviselője a Debreceni Rendőrkapitányság által folytatott nyomozás során kérte káruk megtérítését, polgári jogi igényt terjesztett elő.

A vádlottat a társasház lakói már korábban, 2016 év elején is felkeresték és kérték, hogy adjon tájékoztatást a társasház pénzügyi helyzetéről. A vádlott ekkor egy hamis okiratot készített, amit független könyvvizsgálói jelentésként tüntetett fel és azt a látszatot keltette, hogy a jelentést egy független cég könyvelője készítette. A dokumentum valótlanul azt tartalmazta, hogy a társasház gazdálkodása, pénzkezelése és elszámolása megfelel a jogszabályoknak és a társasháznak több mint 3,5 millió forint megtakarítása van. Az okiratot a férfi bedobta a lakók postaládáiba és a társasház közgyűlésén is bemutatta.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottal szemben nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban a járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az ügyiratok tartalma alapján hozzon büntetővégzést, melyben a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, emellett határozott időre tiltsa el a közös képviselői foglalkozás gyakorlásától és a társasház képviselője által előterjesztett polgári jogi igénynek adjon helyt. (ugyeszseg.hu)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!