ACNEWS

Több mint 3 milliós rekordbírságot kapott a fűzfői pecás

Hiába a 3 millió forintos tanulópénz, a tilosban pecázó F.Gy. nem tanul belőle Fotó: Pixabay
Hiába a 3 millió forintos tanulópénz, a tilosban pecázó F.Gy. nem tanul belőle Fotó: Pixabay
Már nyolc évre eltiltották a horgászástól, 2,2 milliós büntetést kapott, most újabb, 957 ezres bírságot szabtak ki rá.
Hirdetés
Ad image

Alighanem minden idők legbrutálisabb bírságát kapta a sorozatosan szabályt szegő F. Gy. balatonfűzfői horgász. Idén már negyedszer kapták el a tilosban, az eddigi kirótt nyolc év eltiltás mellé most újabb 3 éves eltiltást kapott.

A balatonfűzfői férfi idei harmadik elkövetését követően mindösszesen nyolc nap telt el, és június 30-án már újra a parton ült. Méghozzá mint hat bottal. A Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság 957 660 forint halvédelmi bírsággal, valamint 36 hónapos horgászattól való eltiltással sújtotta. A Pecaverzum már az ezt megelőző határozatnál is jelezte, hogy vélhetően minden idők legnagyobb összegű bírságát szabták ki. A mostani pedig még azon is túltesz.

Idén már a negyedik alkalommal is elkapták a halőrök a már korábban többszörösen eltiltott és hatalmas összegű bírságokkal büntetett behúzós orvhorgászt, F. Gy. balatonfűzfői lakost. Az idei évben már több mint 2,2 millió forintos halvédelmi bírságot szabtak ki rá, és több mint 8 évre eltiltották a horgászattól – írja a magyarhirlap.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés