ACNEWS

Tolvaj dézsmálta meg a szórakozóhely kasszáját

A fiatal nem sejtette, hogy több kamera is felveszi a bűnös cselekményt. Bár ismeretlen volt a kecskeméti rendőrök előtt, mégis beazonosították.

Hirdetés
Ad image

A fiatal nem sejtette, hogy több kamera is felveszi a bűnös cselekményt. Bár ismeretlen volt a kecskeméti rendőrök előtt, mégis beazonosították.

Még augusztus közepén, egy késő esti, vagy inkább kora hajnali standolásnál vették észre egy bár dolgozói, hogy az egyik kasszájukból nagyobb összeg hiányzik. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szórakozóhelyet jól felszerelték biztonsági kamerákkal, így nem maradt titokban, hogy mi történhetett. A felvételek szerint az egyik alkalmazott rövid időre távozott a pult mögül, ám a kasszát óvatlanul nyitva hagyta. Ezt a könnyelműséget használta ki az egyik vendég: elemelte a papírpénz egy részét, közel 100.000 forintot.

Az alkalmi tolvaj nem egy törzsvendég volt, így a szórakozóhely dolgozói nem ismerték fel. A nyomozók azonban nem hagyták annyiban a dolgot. A különböző közösségi oldalakon, a rendőrség nyilvántartási rendszereiben kutattak az ismeretlen után, valamint a környéken lévő utcákat járva mutogatták a fényképét, bízva a szerencsében, hogy valaki mégiscsak felismeri a felvételeken látható fiatalt. 

Az kitartó munkát végül siker koronázta: egyszerre két helyről is megerősítést kaptak arról, hogy a bűncselekményt egy Dániel keresztnevű, kecskeméti lakos követhette el. A 18. életévét alig betöltött fiatal ugyan az egyik közösségi oldalon más vezetéknevet használt, de a nyomozókat ez sem tévesztette meg, és a fiút lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A büntetlen előéletű gyanúsított nem tagadta a bűnelkövetést. Elmondta, hogy a pénzt szinte azonnal elköltötte. Az ügyet a Kecskemét Rendőrkapitányság munkatársai a napokban lezárták, és az iratokat vádemelési javaslattal adták az át ügyészségnek – írta a police.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés