A világ Tom Cruise-t ismeri, mint a hollywoodi szupersztárt, akit akcióhős szerepei, vakmerő kaszkadőrmutatványai és örök mosolya tettek híressé. Ám kevesen tudják, hogy a csillogó felszín mögött fájdalmas gyerekkor és súlyos lelki sebek húzódnak.
A színész eredeti neve Thomas Cruise Mapother IV volt, ám élete egyik első önálló döntéseként megszabadult a Mapother névtől – és attól az apaképtől, amit az jelentett számára. Cruise több interjúban is nyíltan beszélt gyermekkoráról, amelyet az erőszak, a félelem és a nélkülözés határozott meg. Apjáról ezt mondta: „Egy bántalmazó volt. Egy gyáva, aki a káoszt terjesztette. Megfélemlített minket, engem pedig rendszeresen meg is vert.”
18 éves korára New Yorkba költözve végleg megszabadult apja nevétől, és ezzel együtt múltja egy részét is maga mögött hagyta. Cruise önmagát teremtette újjá: nevét megváltoztatta, és belevetette magát a színészetbe – írja a krone.at.
Ám apjával való kapcsolata véglegesen sosem rendeződött. Amikor tíz év elteltével újra találkoztak, az apa már haldoklott. „Fájdalomban láttam őt – és csak arra tudtam gondolni: milyen magányos élete lehetett” – nyilatkozta később a színész.
A gyerekkori nehézségek ezzel még nem értek véget: Cruise iskolai éveit megkeserítette súlyos diszlexiája. Olvasási nehézségei miatt problémás gyereknek tartották, gyakran érezte magát butának, frusztráltnak és dühösnek. Állítása szerint csak felnőttként, a Szcientológia egyház módszereivel tanulta meg a megfelelő olvasástechnikát.