ACNEWS

Torgyán József özvegye az öt éve elhunyt férjéről: Azt érzem, itt van velem

Cseh Máriának öt évvel ezelőtt fájdalmas búcsút kellett vennie szeretett férjétől. Az egykori agrárminiszter özvegye a gyász ellenére úgy érzi, nem maradt egyedül.


Hirdetés
Ad image

Cseh Máriának öt évvel ezelőtt fájdalmas búcsút kellett vennie szeretett férjétől. Az egykori agrárminiszter özvegye a gyász ellenére úgy érzi, nem maradt egyedül.

 

Idén öt éve annak, hogy Torgyán József örök álomba  szenderült. Szeretett felesége, Cseh Mária azóta egyedül él, ami a legtöbb embert félelemmel töltene el. Mária elmondása szerint azonban ő azok közé tartozik, akiket nem fojtogat az egyedüllét gondolata  – írja a Bors.

„Egyrészt az a szerencse, hogy szeretem a magányt és elfoglalom magam, másrészt pedig hozzászoktam, mert amíg a Pécsi Nemzeti Színház tagja voltam, egyedül, albérletben laktam. Nem könnyű ez az élethelyzet, de az az igazság, hogy mindent meg lehet szokni” – mondta a  napilapnak  az özvegy, aki néhai férjével töltött közös pillanataiból merít erőt. Az utolsó közös karácsonyukra is boldogan tekint vissza.

„Most is itt áll velem szemben a karácsonyfa. Nagyon fontos nekem, mert együtt díszítettük fel, ezért szeretném megtartani életem végéig!– mondta Mária, aki kincsként őrzi a fát, akárcsak férje emlékét.

„Úgy élem az életemet, hogy mindig azt érzem, itt van velem. Mellettem van, és egy percre sem hagy egyedül engem” – árulta el Mária, akinek így sokkal könnyebb feldolgozni, hogy imádott férje már nem lehet fizikálisan mellette.
 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés