Érdekes szelek fújnak az NBA-ben. Nemrégiben még azon hüledeztek a sportág szerelmesei, hogy a szlovén csodagyerek, Luka Doncic a Los Angeles Lakerhez került – gyakorlatilag gombokért. Ezt a nagyvolumenű cserét halványítja el a vasárnap hajnalban történt átigazolás-cunami, amelyben 7 csapat is részt vett, a főnyeremény pedig nem volt más, mint a kétszeres NBA- és négyszeres olimpiai bajnok, Kevin Durant, aki ősszel már a Houston Rockets mezét húzza magára.
Kevin Durant a Houston Rocketsben folytatja
Az NBA.com úgy hivatkozik a KD csapatváltására, mint az NBA történelmének legnagyobb cseréje, ami végül vasárnap hajnalban jött létre. A „nagy csomagban” Kevin Durant, Jalen Green és a Dillion Brooks szerepel, előbbi Houstonban, utóbbi kettő pedig Phoenix-ben folytatja. Ahhoz viszont, hogy a Durant-csere végbe mehessen kellett 7 csapat és 13 játékos. Már csak azért is, mivel Durant szupersztár gázsiját nem tudták volna csak úgy átvenni Houstonban, hogy ne csússzanak ki a fizetési sapkából, a játékos ugyanis 40 milliót dollárt keres a Phoenix Suns csapatánál. Tovább súlyosbította az arizonai alakulat helyzetét, hogy nem rendelkezett vonzó draft cetlikkel, ahogy vagy fiatal tehetséggel sem, így több csapat bevonására volt szükség, hogy minden fél elégedetten álljon fel az asztaltól.
A grandiózus üzlet végül a következő képpen köttetett meg:
- A Houston Rockethez került: Kevin Durant és Clint Capela.
- A Phoenix Suns csapatában folytatja: Jalen Green, Dillon Brooks, és 2025-ös draft három játékosa, a 10. helyen kiválasztott Khaman Maluach, valamint Rasheer Fleming (31. hely) Koby Brea (41. hely). A csomag részét képezi még Daeqwon Plowden, a 2026-os és a 2032-es draft második körös választási joga.
- A Brooklyn Nets két második körös draft cetlit kapott: egyet 2026-ra és egyet 2030-ra.
- A Golden State Warriors két újoncot vitt haza az üzletből: Alex Toohey (52. hely), Jahmai Mashack (59. hely).
- Az Atlanta Hawks nagy adag készpénzt, David Roddy-t és egy 2031-ben esedékes második körös választási jogot nyert az üzlettel.
- A már említett Los Angeles Lakers is benne volt a történelmi cserében: ők Adou Thierót, a 2025-ös draft 36. helyén kiválasztott újoncot és készpénzt kaptak.
- A Minnesota Timberwolves csapata Rocco Zikarsky-t (45. hely), valamint két második körös draft cetlit vehetett el az asztalról (2026 és 2032), illetve némi készpénzt.
Volt és leendő csapata is méltatta a veterán kosárzsenit
„Kevin mindkét pályán hatással van a játékra, és az egyik leghatékonyabb pontszerző a kosárlabda történetében. Tetszett a csapatunk tavalyi szezonban mutatott fejlődése, és hisszük, hogy Kevin képességei zökkenőmentesen illeszkednek majd a csapatba.”
– mondta az NBA.com-nak Rafael Stone, a Rockets általános igazgatója. A Durant-cserében részt vevő hét csapat meghaladja a korábbi rekordot, amely épp tavaly nyáron esett meg és hat csapatot érintett. Az akkori üzlet eredménye Klay Thompson átigazolása volt ahhoz a Dallas Maverickshez. Ahhoz a csapathoz, akik aztán szezon közben a Lakernek adták a legjobb játékosukat, Luka Doncicot.
„Kevin az egyik legnagyobb játékos, aki valaha is játszott, és hálásak vagyunk azért a hatással, amelyet szervezetünkre és közösségünkre gyakorolt. A Suns tagjaként feljutott a pontszerzők listájának élére, és az NBA történetében mindössze a nyolcadik játékos lett, aki 30 000 pontot szerzett karrierje során. A legjobbakat kívánjuk neki, ahogy karrierjét Houstonban folytatja.”
– mondta Brian Gregory, a Phoenix általános igazgatója Durantről.
Hoz-e győzelmet a nagy hazatérés?
Kevin Durant átlagosan 26,6 pontot szerzett az elmúlt szezonban, amely a 17. szezonja volt az NBA-ben. Karrierje során a 211 cm magas csatár átlagosan 27,2 pontot és hét lepattanót szerzett mérkőzésenként.
A csere Durant nagy visszatérése is egyben, hiszen a 2007-es NBA szerződéséig a Texas State játékosa volt, egyetemi évei során.
Houston Rockets már az ötödik franchise-a lesz, aki bajnoki címre tör KD vezetésével, 2012-ben az Oklahoma City Thundert juttatta döntőbe, azt követően a Golden State Warriors-szal nyert kettőt, 2017-ben és 2018-ban – igaz 2016-ban is eljutottak a végső megmérettetésig, de akkor naagy riválisa, LeBron James és a Cleveland Cavaliers vitte el a Larry O’Brian trófeát.
Ezt követően a Brooklyn Nets, majd a Phoenix Suns csapatok is őt találták a legjobb vezérnek ahhoz, hogy csapatuk bajnokságot nyerhessen, mind hiába. Durant egyik csapatát sem tudta döntőbe vinni, talán ez idén megváltozhat Houstonban. Ime Udoka, a Rockets edzője, így nyilatkozott a kialakult helyzetről és Kd-ről:
„Mivel korábban Kevin ellen játszottam és edzősködtem is, tudom, hogy ő az a típusú versenyző, aki illik ahhoz, amit itt Houstonban építünk. Készségei, a kosárlabda iránti szeretete és elkötelezettsége az ő generációjának egyik legelismertebb játékosává tették, és a stábommal együtt izgatottan várjuk, hogy vele dolgozhassunk.”