ACNEWS

Toto Wolf őrjöng, szerinte a Red Bull csalt és hazudik

Fotó: Youtube/F1
Fotó: Youtube/F1
A Mercedes Forma-1-es csapatfőnökének több mint gyanús az a szerkezet, amivel a Red Bull autója hasmagasságát lehet állítani.
Hirdetés
Ad image

Az isten se mossa le a vádat, hogy évek óta csalt a Red Bull a versenyautójába szerelt készülékkel, amivel az első hasmagasságot a pilótafülkéből is lehet állítani az időmérő edzés után. Ami ugye szigorúan tilos. De a készülék ott van, a fülkéből is bármikor használhatták azt. A botrány az Amerikai Nagydíj hétvégéjén robbant, a Mercedes és a McLaren csapata is csalást emleget. „Azok alapján, amit én eddig láttam és hallottam, ez felháborító” – magyarázta a Mercedes főnöke. – „…Miért terveztek egy ilyen megoldást, majd jelöltek be rajta két különböző állást, mintha változtatni akarnának rajta?” – tette fel a költői kérdést Toto Wolff. Szerinte további vizsgálatra van szükség az ügyben.

Ezzel kapcsolatban az FIA vizsgálatot indított, és arra a következtetésre jutott, hogy a csapat parc fermé-körülmények között sosem használta azt. De ez nem bizonyítható. Bár a Red Bull Austinban megmutatta, hogyan működik ez az eszköz, Wolff szerint ez csak parasztvakítás volt. „Nagyon tetszett, ahogy ezzel a seprűvel demonstrálták, hogy csak egyféleképpen lehet rajta állítani. Azon gondolkodtam, meddig tartott, mire ezt kitalálták – idézte az f1világ.

Bár Austinban az FIA képviselője, Nikolas Tombazis szerint az ügy lezártnak tekinthető,  Wolff erről egyáltalán nincs meggyőződve. „Az FIA nevében nem beszélhetek, ahogy Nikolas nevében sem. Egy olyan dologról van szó, amit hosszú idő után most fedeztünk fel. De szerintem az FIA vezetősége rá fog nézni erre a dologra, és fel fogja tenni a kérdést: ezzel meg mit kezdjünk?”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés