ACNEWS

Trump a földdel teheti egyenlővé Iránt

Donald Trump / Fotó: Shutterstock
Donald Trump / Fotó: Shutterstock
Amennyiben az USA is belépne az irán-izraeli konfliktusba, komoly esély van arra, hogy bevetésre kerülne a világ legerősebb nem nukleáris bombája.
Hirdetés
Ad image

A szóban forgó, pusztító fegyver a GBU-57 E/B Massive Ordnance Penetrator névre hallgat, melynek jelentése: „bunkerromboló”.

A 13,6 tonnás bomba képes akár 60 méter mélyen a föld alá hatolni, így alkalmas a védett katonai célpontok megsemmisítésére is. Az amerikai légierő szerint a pusztító eszközt kimondottan arra fejlesztették, hogy megsemmisítse az ellenfél tömegromboló fegyvereit rejtő létesítményeket.

A bomba kizárólag az amerikai hadrendben szerepel, és csupán a B-2 Spirit típusú lopakodó bombázók képesek a célba juttatására.

Sajtóértesülések szerint a bomba bevethető lenne például az iráni Fordow nukleáris létesítmény ellen is, amely egy hegy gyomrában található. Az amerikai hadtörténész, Robert Pape szerint azonban egy ilyen célpont teljes megsemmisítéséhez már két eszközre volna szükség.

Mindeközben Irán figyelmeztette az Egyesült Államokat: ha az USA a konfliktusban Izrael oldalára áll, Teherán kénytelen lesz válaszlépéseket tenni. Kazem Gharibabadi iráni külügyminiszter-helyettes úgy fogalmazott:

„Ha az Egyesült Államok beavatkozik, nem marad más lehetőségünk, mint hogy válaszoljunk az agresszióra.”

Hozzátette: minden szükséges katonai opció az iráni döntéshozók asztalán hever, és arra kérte az Egyesült Államokat, hogy amennyiben nem hajlandók megállítani Izrael pusztító akcióit, legalább nyíltan ne támogassák azokat.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!