ACNEWS

Trump nem kegyelmez: Harry herceget is deportálná

Harry herceg Fotó: Shutterstock
Harry herceg Fotó: Shutterstock
Reflektorfénybe helyezte Donald Trump Harry herceget. A bevándorlók elleni, határozott fellépése utolérheti Károly király fiát is.
Hirdetés
Ad image

„Nem fogom megvédeni a kiutasítástól, amennyiben bebizonyosodik, hogy vízumkérelme során megvezette a hatóságokat” – üzente ellentmondást nem tűrően Donald Trump.

A britek fekete báránya, Harry herceg több alkalommal nyíltan beszélt arról, hogy édesanyja, Diana hercegné halálát követően, miután az USA-ba utazott, rendszeresen használt tudatmódosító szereket. Elmondása szerint a marihuána és a kokain mindennapos volt repertoárjában. Most úgy tűnik, őszinteségéért súlyos árat kell fizetnie – írta az ATV.

A konzervatív Heritage Foundation szervezet így azt kezdeményezte: hozzák nyilvánosságra a herceg bevándorlási dokumentumait. Szerintük ugyanis ki kell deríteni, hogyan tudott beutazni Harry az Államokba, miközben 2023-ban megjelent életrajzi könyvében kategorikusan kijelentette, hogy marihuánát, kokaint és „varázsgombát” is fogyasztott rendszeresen. A herceget a vízumdrog-ügyben február elején fogja meghallgatni a bíróság.

A Heritage Foundation azzal gyanúsítja Harryt, hogy vagy hazudott az állítólagos szerhasználatról, vagy a Biden-kormány eltérő bánásmódban részesítette. Mindezt azért, hogy letelepedhessen az országban. A pert amiatt indították ellene, mert az amerikai törvények szerint minden vízumigénylőnek nyilatkoznia kell arról, hogy fogyasztott-e kábítószert. Ennek elmulasztása pedig kitoloncolást eredményezhet. A szervezet most azt akarja elérni, hogy az amerikai kormány öntsön tiszta vizet a pohárba és derüljön ki az igazság.

Donald Trump még a megválasztása előtti időkben felvetette, hogy amennyiben ő kerül az elnöki posztra, kiutasítja Harryt az Egyesült Államokból. Természetesen csak abban az esetben, ha kiderül, hogy a herceg meghamisította a vízumkérelmében szereplő adatokat. Az elnököt ebben az a tény sem állítja meg, hogy Harry felesége, Meghan amerikai, gyermekeik pedig kettős állampolgárok.

„Nem védeném meg őt… Ez megbocsáthatatlan. Egyedül lenne, ha rajtam múlna” – nyilatkozta Trump a tavalyi évben, aki azért is elítéli a herceget, mert szerinte Harry elárulta a néhai II. Erzsébetet.

Azóta, hogy Sussex hercege már nem élvezheti Joe Biden támogatását, a Heritage Foundation jogászai és munkatársai abban reménykednek, hogy az újonnan megválasztott elnök felülbírálja a bíróság döntését az akták titokban tartásáról.

„Sürgetni fogom az elnököt, hogy adja ki Harry herceg bevándorlási adatait, és az elnöknek megvan a jogi felhatalmazása erre” – nyilatkozott az ügyről Nile Gardiner, a Heritage Margaret Thatcher Center for Freedom igazgatója, aki szerint „Donald Trump a szigorú határellenőrzés új korszakát vezeti be, és tudják, Harry herceget felelősségre kell vonni, mivel beismerte, hogy intenzív módon élt illegális drogokkal”.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!