Donald Trumpot kifütyülték a New York Knick San Antonio Spurs csapatai között zajló nagydöntő harmadik mérkőzésen, amelyet a Madison Square Gardenben tartottak. A közönség tette mindezt annak ellenére, hogy Trump az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki tiszteletét tette az NBA végjátékában.
Nem örültek Trumpnak az NBA-döntőben
A bekiabálások és füttykoncertek hátterében az állt, hogy a szurkolók órákon át várakoztak a Madison Square Garden előtt, ahol a biztonsági intézkedések miatt több háztömbön át kígyóztak a sorok. A füttykoncert akkor tört ki, amikor Trump képe megjelent a csarnok óriáskivetítőin.
Trump unokájával, Kai Trumppal, valamint a Knicks tulajdonosával, James Dolannal érkezett a mérkőzésre. Kíséretében több magas rangú tisztviselő is ott volt, köztük Sean Duffy közlekedési miniszter, Doug Burgum belügyminiszter, Lee Zeldin, a Környezetvédelmi Ügynökség vezetője, valamint Steve Witkoff különmegbízott.
Az USA elnöke, aki New York Queens városrészében született, régóta feszült viszonyban áll szülővárosával, amely hagyományosan erősen demokrata beállítottságú.
A szurkolók is megszólaltak az elnök jelenlétével kapcsolatban
A Knicks szurkolói és a mindennapi ingázók egyaránt nehezen boldogultak a korlátozásokkal. Egy New York-i lakos a BBC-nek úgy fogalmazott, hogy a fokozott biztonsági intézkedések „Teljesen megölik a Knicks hangulatát”.
A 43 éves Knicks-szurkoló, Anthony Pulley az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy bár a korlátozások zavaróak voltak, örült annak, hogy Trump ellátogatott a mérkőzésre.
„Szerintem eléggé rányomta a bélyegét az összes közös meccsnézésre, de azért menő, hogy el akart jönni, és részese akart lenni ennek az eseménynek” – fogalmazott.
Aranyáron adják a jegyeket a döntőre
Sok szurkoló számára a helyszíni részvétel elérhetetlen luxusnak számít. A döntő első hazai mérkőzésére a legolcsóbb online továbbértékesített jegyek ára meghaladta a 10 ezer dollárt (mintegy 3,1 millió forint).
„Ilyen az élet. A televízióban nagyjából ingyen lehet nézni” – reagált Trump pénteken a rendkívül magas árakra.
A New York Knicks a hét mérkőzésig tartó döntő harmadik összecsapásán 115–111-re kikapott a San Antonio Spurstől, így a Knicks előnye 2–1-re csökkent a párharcban. Mindeközben Trump békésen szunyált, amelyről videófelvétel is készült, mutatjuk:



