A cápák az óceánok táplálékláncának csúcsán állnak. Beleértve a heringcápát is, amely akár 3,7 méter hosszú és közel 230 kilogramm súlyú is lehet. Legalábbis eddig ezt gondolták az emberek. Most azonban az Arizonai Állami Egyetem tudóscsoportja Brooke Anderson vezetésével meglepő felfedezést tett.
Annak érdekében, hogy nyomon követhessék e rendkívül veszélyeztetett tengeri élőlény populációját, az Egyesült Államok Massachusetts államának partjainál több állatot nyomkövető jeladókkal szereltek fel. Köztük volt egy több mint két méter hosszú, vemhes nőstény is.
A kutatók azt remélték, hogy ez információkat szolgáltat majd a heringcápa-anyák és újszülöttjeik számára fontos élőhelyekről. Ez azonban nem így alakult. Mindössze 158 nap elteltével az „archív jeladó” váratlan adatokat továbbított.
Ezekből kiderült, hogy a 2020 október végén megjelölt nőstény először a part közelében, 100 méteres mélységig merült, a következő hónapokban pedig a mélyebb vizekben, akár 800 méteres mélységre is. A mért hőmérsékletek is megfeleltek a várt értékeknek – számolt be róla a heute.at.
Azonban 2021. március 24-én a mért hőmérsékletek néhány fokkal emelkedtek, míg a nyomásértékek továbbra is a ragadozó szokásos, nappal és éjszaka közötti búvárkodási viselkedését mutatták. Ezek az értékek több napig fennmaradtak, mielőtt a szonda a felszínre emelkedett volna, és elkezdett sugározni, amiből a tengerbiológus és csapata arra a következtetésre jutott, hogy a nőstény valószínűleg egy másik ragadozó ette meg.
„Az a tény, hogy egy vemhes heringcápára vadásztak és megették, váratlan felfedezés volt” – mondja Anderson, hozzátéve, hogy az izgalmas az, hogy a mérési adatok nyomokat adtak a kutatóknak arra vonatkozóan, hogy ki lehetett a tettes. Feltételezésük szerint a ragadozó vagy egy nagy fehér cápa, vagy egy makócápa volt. Mindkét faj jóval nagyobbra nőhet, mint a heringcápák, és testhőmérsékletük is egyezne.
A nagyobb emlősök, például az orkák azonban a jóval magasabb testhőmérsékletük miatt kizárhatók. „Gyakran azt gondoljuk, hogy a nagytestű cápák a tápláléklánc csúcsán állnak. A technológiai fejlődéssel azonban elkezdtük feltárni, hogy a nagyragadozók közötti kölcsönhatások még összetettebbek lehetnek, mint korábban gondoltuk” – magyarázza Anderson. Ezt a táplálékláncon belüli kölcsönhatást most tovább kell vizsgálni, hogy jobban megértsük a tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatását.
