Nemrég bemutatták a Kék Róka című magyar filmet. A produkcióból azonban ki kellett vágni egy bizonyos jelenetet.
A legújabb magyar filmet, mely a Kék Róka címet viseli nemrég mutatták be. Egy jelenetet azonban ki kellett vágni a filmből, ugyanis túl szenvedélyesre sikerült.
„A két színész Cecíliát és Sándort alakítja. Első pillanattól kezdve szinte tapintható a vibrálás a két karakter között. Az egyik jelenetüket egy borospincében vettük fel. Azt kértük tőlük, hogy szabaduljon el a szenvedély, Cecília és Sándor végre legyenek egymáséi. A színészek olyan jól teljesítették a kérésünket, hogy már a forgatáson éreztük, ez túl sok lehet, talán a film el sem bírja, így kértünk egy szolidabb kivitelezést is, hogy tudjunk választani”– árulta el a Kék róka rendezője, Pacskovszky József.
A jelenettel kapcsolatban a főszereplő is megszólalt.
„Kétféle jelenetet vettünk fel, egy szenvedélyesebbet, és egy vissszafogottabbat. Mi sem tudtuk melyik kerül be, a stábvetítésig ezt találgattuk Dénessel” – mondta el Zsigmond Emőke.
Ám nem ez volt az egyetlen pikánsabb eset a filmmel kapcsolatban, ugyanis egyfajta ’operáción esett át’ a tanganyikai termékenységi szobor hímtagja.
„Cecília és a barátnője, akit Sodró Eliza játszik, részt vesznek egy árverésen, ahol igazából a barátnőnek próbálnak partnert találni, ám egy szerencsétlen mozdulatnak köszönhetően megveszik az egyik tételt, ami egy tanganyikai termékenységi szobor. Kétségkívül a film legviccesebb tárgyáról van szó, ami többször is felbukkan. Tökéletes volt a kellékes választása, egy aprócskának nem mondható gond volt csak a szoborral: a hímtagja nem úgy állt, ahogyan szükség lett volna rá, ám ezt egy vágás-ragasztással könnyedén megoldottuk!” – mesélte nevetve Pacskovszky.