A Budapest-Bamako rallyn résztvevő Szandit egy katona nem akarta Szenegálba átengedni.
Még most is előfordul, hogy Böhm Alexandra nem hiszi el: megtörtént vele az a csoda, amiről két évig hiába álmodozott. A német-történelem szakos tanárnő ilyenkor előveszi a telefonját és fülig érő mosollyal átlapozgatja a fotókat, amiket útközben készített.
„Először egy Trabanttal készültünk a Bamako rallyra a volt szerelmemmel. De aztán jött a Covid, majd szakítottam a barátommal, így mindent újra kellett terveznem – mesélte az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanárnője az AcNews-nak. – Nagyon csalódott voltam, hiszen beleéltem magam, ráadásul rengeteg energiát fektettem a felkészülésbe.”
Szandi végül tavaly október 21-én három fiúval – Dáviddal, Attilával és Zolival – indult a nagy útra. Igaz, Trabant helyett egy öreg Tata terepjáróval célozták meg Afrikát. Felváltva vezettek három napig, míg a spanyolországi Marbellára értek, ahol végre egy hotelben megszálltak. Addig viszont a kocsiban aludtak.
A járgány az európai autópályákon sem volt képes 80-nál többel hasítani, de az is előfordult, hogy a sivatagi homokban 5 kilométeres sebeséggel döcögtek. De az élmények kárpótolták őket mindenért.
Útközben Szandiék a kétségbeesett spanyol csapattal találkoztak, akiknek az autóját örömmel segítettek kiásni, kitolni a homokból. Majd a sivatagi estében vaktában haladtak tovább, mert szinte semmit nem láttak. Azonban a homokdűnék között lepihenve elakadt lélegzettel gyönyörködtek a csillagos égboltban, vagy épp a sivatagi napfelkeltében.
„Olyan is volt, hogy a mi autónk akadt el, darabjaira esett a fék. Miközben az egyik társunk szerelt, homokvihar csapott le ránk. Teljes súlyommal kapaszkodtam a szerelő fölé állított vízszintes sátorrúdba, hogy ne vigye el a viharos szél” – emlékezett a történtekre Szandi.
Szerencsére csodában, kalandban nem volt hiány. Szandi és csapata egyszer a Szahara közepén talált egy melegvizes forrást, abban meg tudtak fürdeni. Igaz, olyan penetránsan büdös volt a víz, hogy a közelükből még a halálos mérgű kígyók, skorpiók, madárpókok is messze menekültek.
„A határátlépés mindig különleges izgalom volt, nem tudtuk, hogy a fegyveres katonák mibe kötnek majd bele – mesélte Szandi. – Guineában fegyvert, lőszert kerestek nálunk. Én különösen érdekeltem őket. Tény, hogy a szőke hajammal elég feltűnő jelenség voltam.”
A gyönyörű tanárnő azt elfelejti megemlíteni, hogy tavaly novemberben indult a Pest Megye Szépe versenyen. ahonnan a közönség különdíjával tért haza: az egybegyűltek őt látták a legszebbnek.
„Hosszan faggattak az úticélunkról, majd amikor megtudták, hogy német-történekem szakos tanár vagyok, egyikük kerek-perec kijelentette, hogy nem enged tovább. Maga nem megy sehova, itt marad – közölte velem fapofával a fegyveres.”
Végül a kínos huzavona után a katona közölte: csak viccelt, a magyar csapat folytathatta útját Szenegálba.
„Útközben számtalan házassági ajánlatot kaptam, főleg a határőrök akartak feleségül venni. Szenegál határán – ahol tilos fényképezni – egy nagy, magas katona kézen fogott, elvitt magával, hogy fotózzam végig az ott állomásozó katonákat. Persze, mindegyikkel közös kép is készült. De olyan is volt, aki azt akarta, vigyem az ő kislányát Európába, Magyarországra. Komoly arccal arra kért, várjak pár napot, közben elintézi a papírokat.”
Amikor Szandiék Sierra Leonéban megszálltak, vacsora után a saját öccszecsukható asztalukat, székeiket hátrahagyva elmentek megnézni egy előadást. Mire visszaértek a táborba, minden felszerelésük eltűnt. A tanárnő egyedül kezdett nyomozni, végül egy árusnál megtalálta a cuccukat. Kiabálva követelte, hogy adják vissza, de a tolvaj csak az időközben odasereglett fegyveres katonák felszólítására engedelmeskedett.
„Nem éreztük biztonságosnak a helyet, nagy területen szétszóródva voltak a sátrak. Szóltunk minden versenyzőnek, hogy húzzuk össze magunkat. Igazunk lett, mert hajnali kettőkor lövöldözésre dübögésre, futás, üvöltés, sivalkodás hangjára ébredtünk.”
„Félve lapítottunk a sátrainkban. Reggel derült ki, a helyiek betörtek a táborunkba és sok csapatot kifosztottak: telefont, laptopot, mindent vittek, amit tudtak. Őket kergették el a vaktában lövöldöző katonák.”
Szandi és három társa 5 hetet töltött Magyarországtól távol. Az érdi tanárnő minden nap kisminkelte magát, elvégre egy szépségkirálynő a sivatagban is szépségkirálynő. Dáviddal, Attilával és Zolival 5 európai és 5 afrikai országon autóztak keresztül úgy, hogy egyáltalán nem mentek egymás agyára. Hogy Szandinak mi hiányzott leginkább itthonról? A kiskutyája, Twinky. És a rántotthús krumplipürével.
