Iuliia 35 hetes terhesen vágott a kalandba, de a hazatérés nem úgy alakult, ahogyan a férjével várták. Az asszony álma az volt, hogy egy egzotikus tengerparton, a hullámok morajlását hallva hozza világra második gyermekét. Mintegy 4000 mérföldet hajózott a cél érdekében az angol házaspár, amikor április 23-án a nyílt tengeren megszületett a kislányuk. Szerencsére egészséges, semmi baja nincs.
A házaspár végül pár héttel később kikötött. Hiába próbált anyakönyvi kivonatot kérni, elkéstek. Ugyanis a helyi szabályok szerint 24 órán belül kellett volna regisztrálniuk egy kórházban. Az anyakönyvi hivatalban azzal érveltek, nincs bizonyíték arra, hogy a baba az övék. Mivel a kicsi nem a kórházban jött a világra, a szülésnél senki nem volt jelen tanúként – tudta meg a Mirror.
Bár azóta 4 hónap telt el, a 38 éves Iuliia és az 51 éves Clyde még mindig St. Luciában rostokol. Közben DNS-tesztet csináltattak, annak eredményére várnak. Abban reménykednek, ha sikerül bizonyítani, hogy ők a gyermek szülei, végre útlevelet kaphat a kislány és hazautazhatnak. Otthon már türelmetlenül várja őket a 8 éves lányuk, akit azóta a nagynéni nevel.