A nyugalmas augusztusi este hirtelen pokollá változott a Saar-vidéki Völklingen főterén. Egy maszkos támadó brutális kegyetlenséggel oltotta ki az egyik rendőr életét, akitől a dulakodás közben elvette pisztolyát. Előzőleg a forgalmas Aral-kúton késsel arra kényszerítette a pénztárost, hogy adja át a bevételt, majd a készpénzzel elmenekült a helyszínről. Két egyenruhás üldözőbe vette, és percekkel később elfogták. A letartóztatási kísérlet során alakult ki a közelharc: a rabló kicsavarta a rendőr kezéből a pisztolyt, majd hidegvérrel tüzet nyitott rá.
„Először azt hittem, tűzijáték-petárdák robbantak. Aztán rájöttem, hogy igazi lövések voltak”
– mondta el egy szemtanú a Bildnek.
A rendőrt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta. Az elkövető is súlyos sérüléseket szenvedett, az ő életéért még küzdenek az orvosok. Róla eddig annyi derült ki, hogy 18 éves, német és török kettős állampolgár.