Politikai nézettől, gondolkodásmódtól függetlenül állíthatjuk, hogy az 1848-as forradalom története, az arról való megemlékezés minden magyar szívében fontos helyet foglal el. Óvodás korunktól kezdve ismerkedünk vele. Megemlékezünk rá, eljárunk az iskolai előadásokra, megtanuljuk a Nemzeti dalt. Pontról pontra elemezzük irodalom és történelem órán egyaránt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legnagyobb nemzeti ünnepünk. Az is vitán felül áll, hogy szükség volt már egy olyan, nagyszabású filmre, ami feldolgozza a március 15-én történteket.
Gyönyörű képi világot teremtettek
Ezzel próbálkoztak most Rákay Philipék. Inkább kevesebb, mint nagyobb sikerrel. Az operatőri munka pár, Guy Ritchie-t idéző, oda nem illő akciójelenetet leszámítva igényes. A vágás, a képi világ egyértelműen csodálatos. A színészi játékok kiválóak. Tényleg mindenki mindent megtett, hogy ebből a gyenge forgatókönyvből valami használhatót összehozzon. A Petőfi Sándort alakító Berettyán Nándor elképesztően maníros volt, jelen esetben a szó jó értelmében. Hiszen pont ilyen kép él a fejünkben a nemzet költőjéről. Mosolygó Sára tényleg remekül játszik, annak ellenére is, hogy egy értelmes mondatot nem tudtak Szendrey Juliaként adni neki a forgatókönyv írók.
Egyszóval ebből a költségvetésből, ezzel a színészi gárdával, operatőrrel, rendezővel lehetett volna egy igazán jó filmet is alkotni. De nem így lett. A filmmel nem az a fő probléma, hogy fikció. Az a gond, hogy az alkotók szemmel láthatóan nem tudták eldönteni, hogy mit szeretnének csinálni. Folyamatosan ingáznak a történelmi hűség és a fikció között. Az elképzelt történetszálaknak alapvetően semmi jelentősége nincs. Farkasch az „osztrák ügynök” (vagy rendőr, zsoldos, ki minek szeretné nevezni) ugyanis semmit nem tesz hozzá a filmhez. Nincsen indítéka, csak az, hogy gyűlöli Petőfi Sándort. Nem tudni miért, de azt mondták neki az osztrákok, hogy utálni kell. Ez a szál egyedül azért felelős, hogy akció jeleneteket is láthassunk. És vért. Az 1948-as március idusán kitört forradalomban, ami aznap híresen békésen, emberáldozat nélkül zajlott.
Az egyetlen kompetens személy
Még nagyobb probléma, hogy a márciusi ifjakat és a szabadságharc fontos alakjait, Petőfi kivételével, egybites inkompetens idiótának ábrázolják. Vasvári Pál, aki nem mellékesen pedagógus, történész, politikus, író és filozófus volt, aki 22 éves korában már a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetben tanított, egy szexéhes selyemfiú lett, akit csak a nők érdekelnek. De a többi forradalmár se járt jobban, sőt. Bulyovszky Gyulából egy verőlegény vált, Jókai Mórból egy senki, aki meg se meri szólítani Laborfalvi Rózát. Irinyi Józsefnek és Irányi Dánielnek pedig mindössze 1-1 sor jut, az is azért, mert Emich Gusztáv képtelen volt elismételni a nevüket. Apropó Emich Gusztáv. Petőfi támogatóját Willy Wonkaként ábrázolták, aki azt se tudja, hogy hol van.
A zene a 2 órás játékidő alatt, ha 5 percre összesen elhallgatott, akkor sokat mondtunk. A párbeszédek többségét nem lehetett hallani, ráadásul sokáig azt se tudta az ember, hogy kiket lát a vásznon. A problémákat pedig még sajnos sokáig sorolhatnánk. A szomorú az, hogy ha választottak volna a fikció és a történelmi hűség között, esetleg lett volna mondanivalója a filmnek, akkor ebből egy jó dolgot is ki lehetett volna hozni. De így maradtak a faviccek, az egybites mellékszereplők és a történet teljes súlytalansága.