ACNEWS

Új életet kezd külföldön MÁZS

Mészáros Árpád Zsolt 20 évnyi színpadi karrier után úgy döntött, hogy a családjával új életet kezd Olaszországban.

Hirdetés
Ad image

Mészáros Árpád Zsolt 20 évnyi színpadi karrier után úgy döntött, hogy a családjával új életet kezd Olaszországban.

A színész a Mokka adásában árulta el, hogy felhagy a színészettel, és a családjával külföldre veszi az irányt.

„Nagyon sokat kaptam a színháztól, többek között az életemet is megmentette, amikor daganatos beteg voltam. Ám, mint minden kapcsolat, ez is el tudott fáradni, úgy éreztem, már nem úgy gondolok az egészre, ahogy azt ennyi év után megérdemelné” – árulta el MÁZS, aki utalt arra is, hogy a társulat tagjaival kapcsolatban sem érezte azt, hogy építenék egymást.

„Azt szoktam mondani a gyerekeimnek, hogy előbb-utóbb olyanná válsz, mint az az öt-hat ember, akikkel körülveszed magad. Ha ezek gazdag emberek, akkor te is gazdaggá válsz, és most nem a pénzre gondolok” – fogalmazott Zsolt, akinek céljai között szerepel, hogy az olaszokat idővel bevezetné a magyar kultúra szépségeibe.

„Bibiónéban családi barátainkkal, hárman összeálltunk és vásároltunk egy üzlethelyiséget, ahol szeretnénk magyar éttermet nyitni. Megmutatni a magyar gasztronómiát, magyar kultúrát, magyar folklórt. Mindig is az volt a gyerekkori álmom, hogy megtanuljak halászni.”

A teljes videó alább megtekinthető:

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!