ACNEWS

Új útburkolati jelet kapnak a motorosok – VIDEÓ

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
A hazai motorosok kedvenc szakaszán zajlik a speciális kísérlet.
Hirdetés
Ad image

Komárom-Esztergom vármegyében, Bajna és Héreg között található a magyar motorosok egyik kedvelt szakasza. Ez a kanyargós rész azoban az élvezeti érték mellett komoly balesetveszélyt is rejt magában. A motorosok biztonsága érdekében próbálnak a helyzeten javítani teljesen új, különös útburkolati jelek felfestésével – írja a vezess.hu.

Pár éve Héreg és Tarján között már felfestettek egy szakaszt, amit 2023-ban követett még egy. Ennek ügyét és építését a Kanyarfotó stábja karolta fel, és az összefogás eredményeként egy rizikós S kanyar is megkapta idén az új jelzéseket – írja az infostart.hu.

A sportmotor.hu szerint: „a burkolati jelek legfontosabb szerepe, hogy általuk elkerülhető a kezdő motorosok egyik jellemző vezetéstechnikai hibája. Nevezetesen, hogy túl szűk íven kezdik meg a kanyart, ezért ha a gép nem is, de a felsőtestük már átlóg a másik sávba.” A zöld csík célja, hogy a kerék a felezővonalhoz képest azon kívül legyen kanyarodás közben. A köröknek pedig szintén az a lényege, hogy a motor kereke ne azokon belül fusson, hanem kívül.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés