A brit uralkodó egyre több rendezvénytől marad távol, ami aggodalomra adhat okot.
II. Erzsébet, még az év elején küzdött meg a világszerte pusztító koronavírussal, és azóta is érzi az utózöngéit, a krónikus fáradtságot. A mozgásával is akadtak gondok, ennek ellenére nem szeretné kihagyni a 70. jubileumát ünneplő eseményeket. Éppen ezért, azt a döntést hozta, hogy minden más programról, ami ez előtt történik, lemond. Ennek nyomán született meg az a döntés, hogy nem vesz részt az Epsom Derbyn, amelyet eddig csak kétszer kellett kihagynia 70 év alatt. Egyszer 1956-ban, másszor pedig 1984-ben. Úgy tudni, a walesi herceg helyettesíti majd, míg ő a skóciai Balmoralban piheni ki magát.