A fővárosi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok (rendőrök, mentők) is nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A járművekbe szorult utasokat csak feszítővágóval tudták kiszabadítani – írta a katasztrófavédelem késő este.
A rendőrség később közölte, hogy a súlyos balesetben hárman meghaltak, többen megsérültek. Az elsődleges adatok szerint egy forgalommal szemben közlekedő autós két másik autónak ütközött. A rendőrök a híd Pestől Budára vezető oldalát lezárták.
Két taxi is részese volt a balesetnek, egy szürke autó pedig a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Úgy tudni, egy férfi Toyota Camry taxival szemben a forgalommal menekült, miután a híd budai hídfőjénél erőszakkal elvette a gépkocsit a tulajdonos taxis hölgytől. Ez után történt egy könnyű és egy végzetes baleset.
A baleset miatt egy ideig nem járt az 1-es villamos a Göncz Árpád városközpont és a Bécsi út / Vörösvári út között, de a BKK Info tájékoztatása szerint már helyreállt a közlekedése.
Emlékezetes: az Árpád hídon csaknem napra pontosan egy éve, 2023. július 1-je hajnalán történt tragikus baleset. Egy Mercedes letarolta a szalagkorlátot, halálra gázolt egy ott szabályosan közlekedő kerékpárost – emlékeztet a 24.hu