„Ukrajnában kiborult az aranybili. Lelepleztek egy Zelenszkij elnökhöz ezer szálon kötődő háborús maffiahálózatot.” Így kommentálta Orbán Viktor a hírt, hogy két ukrán miniszter is lemondott az ország legnagyobb atomenergia-vállalata köré szerveződött korrupciós botrány miatt, amely már az elnöki köröket is elérte. A cég, amely évente közel 200 milliárd hrivnyás (mintegy 1900 milliárd forintos) forgalmat bonyolít, stratégiai jelentőségű Ukrajnában. A nyomozás szerint a háborús törvénykezés – amely tiltja, hogy a beszállítók pereljenek stratégiai cégeket – lehetőséget adott a bűnbandának a nyomásgyakorlásra és a fenyegetésekre.

A kijevi kormány szerdán rendkívüli ülésen függesztette fel Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert – korábbi energetikai tárcavezetőt – miután a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) vizsgálata szerint legalább 100 millió dollárnyi visszaosztást szervezett az állami Enerhoatom szerződéseiből. Percekkel később Szvitlana Hrinchuk energiaügyi miniszter is beadta lemondását.
Kódneveken beszélnek
Az ügy középpontjában Timur Mindics, Zelenszkij korábbi üzlettársa áll, akit a hatóságok a vesztegetési hálózat irányítójának tartanak. Mindics egykor a Zelenszkij által alapított televíziós produkciós cég fele tulajdonosa volt, és – a nyomozók szerint – közvetlen befolyást gyakorolt Haluscsenkóra és a védelmi miniszterre is. A Kyiv Independent szerint ez a legnagyobb korrupciós ügy Ukrajna modernkori történetében: nyolc embert gyanúsítanak vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és jogtalan gazdagodással. A NABU által lefoglalt hangfelvételeken a gyanúsítottak kódneveken beszélnek a jutalékokról és a „biztonságos” kifizetésekről. A vádirat szerint az Enerhoatom beszállítói 10–15 százalékos visszaosztást fizettek, hogy szerződéseiket megtarthassák.
There must be maximum integrity in the energy sector, in absolutely all processes. I support – and the Prime Minister supports – every investigation carried out by law enforcement and anti-corruption officials. This is an absolutely clear and consistent position for everyone.… pic.twitter.com/6uYampIA6v
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 12, 2025
A botrány kitörése után Zelenszkij szokatlanul gyorsan reagált: közösségi oldalán közzétett videóban azonnali válaszokat és felelősségvállalást követelt. Egyúttal bejelentette az Enerhoatom „nagytakarítását”. „Ha vannak vádak, lesznek válaszok is. Elfogadhatatlan, hogy háború idején is létezzenek ilyen sémák az energetikai szektorban” – mondta az ukrán elnök.
Az ügy nemcsak Kijevben, hanem nemzetközileg is hatalmas visszhangot váltott ki, hiszen Mindics az ukrán elnök egykori közvetlen partnere, ami politikailag is kellemetlen fényt vet Zelenszkijre. Bár egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy ő személyesen érintett lenne, a botrány próbára teszi az elnök hitelességét, miközben országa a nyugati szövetségesek támogatásától függ.
Magyarország nem küld több pénzt
A magyar miniszterelnök is felháborodottan kommentálta az eseményeket:
„Ide, ebbe a káoszba akarják a brüsszeliek önteni az európai adófizetők pénzét. Hogy amit nem lőnek el a fronton, azt ellopja a háborús maffia”
– emelte ki közösségi oldalán Orbán Viktor, hozzátéve, hogy „mi ebből nem kérünk.”
A magyar kormányfő szerint a történtek újabb bizonyítékai annak, hogy a háborús pénzek rossz kezekbe kerülnek, és kijelentette: ”Magyarország nem küld több pénzt Ukrajnába, mert jobb helye van itthon. És ezek után főleg nem kérünk az ukrán elnök pénzügyi követeléseiből és zsarolásaiból. Ideje lenne, hogy Brüsszelben is végre megértsék, mire megy el a pénzük” – fogalmazott Orbán.
A botrány minden bizonnyal megrázza az ukrán politikai elitet, és újra reflektorfénybe helyezi azt a kérdést, amit Zelenszkij 2019-es megválasztása óta ígér megválaszolni: képes-e valóban megtisztítani Ukrajnát a korrupciótól, mielőtt az ország az Európai Unió tagjelöltjeként új szintre lépne.



