ACNEWS

Vacsora közben mészárolta le az anyát a 32 éves fia

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Sátáni tervet eszelt ki 67 éves szülője ellen a férfi. Vacsorázni hívta, majd brutális kegyetlenséggel meggyilkolta édesanyját.
Hirdetés
Ad image

Szerdán bíróság előtt felelt brutális tettéért az anyagyilkos 32 éves férfi, aki különös kegyetlenséggel végzett szülőjével. A vád szerint vacsorázni hívta anyját, majd egy 21 cm-es konyhakéssel nyakon szúrta – az asszony feje pedig kis híján elvált a testétől. A borzalmas családi tragédiát most azzal magyarázza az elmebajban szenvedő gyilkos, hogy a szörnyű tett felelőse nem ő, hanem két, a házba besurranó tolvaj.

Amint arról a Kronen Zeitung beszámolt, a kegyetlen eset tavaly októberben történt a Salzburg tartományban található Adnet nevű községben.

A férfi – aki súlyos paranoid skizofréniában szenved – a tárgyaláson azt állította: betörők zavarták meg őket vacsora közben, melyek közül az egyik késsel támadott anyjára, a másik pedig rá fogott fegyvert. Vallomásában elmondta, paprikaspray-vel próbált védekezni, de mire felfogta, mi történik, már késő volt. Állítása szerint nagyon jó kapcsolatot ápolt édesanyjával, rendszeresen látogatta az asszonyt, viszonyuk pedig bensőséges, konfliktusmentes volt.

A bíróság viszont számos körülményre hivatkozva megalapozottnak látta a vádat. A férfi nem sokkal a gyilkosság előtt egy séf ismerősét faggatta arról, hol szerezhet be „extrém éles kést”. A fegyver egy 21 centiméteres konyhakés volt, amit a gyilkosság előtt vásárolt és otthonában tartott. Az ügyész szerint teljesen lehetetlen a férfi által előadott történet, miszerint a betörő éppen ezt a kést találta meg és azzal követte el a szörnyűséget.

Hogy magát „jófiú” színben tüntesse fel, a férfi nemrég megkeresztelkedett és két kézzel szórta az adományokat. Tette mindezt úgy, hogy édesanyjának alig volt meg a napi betevőre való.

Amint az kiderült, a szívtelen anyagyilkost korábbban két hétre zárt osztályra utalták. Sátáni tette előtt, még 2022-ben, elmondása szerint hangokat hallott és idegen lényeket látott. A jogerős ítélet értelmében mentálisan nem beszámítható, ugyanakkor közveszélyesnek minősül. Ezért börtön helyett igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetbe helyezik. A férfi rezzenéstelen arccal, meredten tekintett maga elé, amikor sorsáról döntött a büntetőbíró.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!