ACNEWS

Vádat emeltek egy 13 évvel ezelőtti fegyveres rablás ügyében

Tizenhárom évvel ezelőtti fegyveres rablás miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség egy győrújbaráti férfi ellen, aki Medgyesegyházán - ismeretlen társával - kirabolta egy cég irodáját - közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Hirdetés
Ad image

Tizenhárom évvel ezelőtti fegyveres rablás miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség egy győrújbaráti férfi ellen, aki Medgyesegyházán – ismeretlen társával – kirabolta egy cég irodáját – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

    

A rablók 2008 májusában a Damjanich utcai iroda páncélszekrényéből 570 ezer forintot vittek el. A rablók a helyiségben egyedül tartózkodó nőre, az ügyvezető feleségére fegyvert fogtak, kezeit gyorskötözővel összekötözték, majd bezárták a mosdóba.
A nő száját előbb leragasztották, ám később a ragasztószalagot levették. Ez, a helyszínen felejtett ragasztószalag vezetett nyomra, ugyanis a férfi gumikesztyűjének egy darabja is a szalagon maradt. A nyomozás során erről lehetett DNS mintát venni, így tudták azonosítani az egyik elkövetőt.
Az ügyészség egyebek mellett arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerés esetén is végrehajtandó fegyházbüntetésre és pénzbüntetésre ítélje – olvasható a közleményben.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!