ACNEWS

Vádat emeltek egy kiránduló nővel erőszakoskodó férfi ellen

Szexuális erőszak miatt vádat emelt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség egy most 20 éves férfival szemben, aki tavaly márciusban rátámadt egy egyedül kiránduló nőre egy budai turistaúton - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

  

Hirdetés
Ad image

Szexuális erőszak miatt vádat emelt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség egy most 20 éves férfival szemben, aki tavaly márciusban rátámadt egy egyedül kiránduló nőre egy budai turistaúton – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

  

Ibolya Tibor azt írta: a vádirat szerint a vádlott 2021. március 12-én délelőtt a XII. kerület, Csillebérc gyermekvasút parkolójából induló, Makkosmária irányába tartó kijelölt turistaútvonalon látta meg az egyedül kiránduló sértettet, akit követni kezdett. Amikor utolérte a nőt, rátámadt, és erőszakoskodni kezdett vele. A sértett védekezni próbált, a vádlottal dulakodott. A férfi rátérdelt, tovább erőszakoskodott vele, szexuális cselekmény eltűrésére próbálta kényszeríteni, a nő azonban ellenállt. Végül a bántalmazott, megfélemlített nőt a vádlott a nemi vágyának kielégítésére érdekében szexuális cselekményre kényszerítette.
A jelenleg is letartóztatásban levő vádlottra az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kérte, valamint indítványt tett egy korábbi, más ügyben kiszabott 10 hónapos felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére is.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés