Nem csak idehaza, Ausztriában is szögekkel és egyéb fémdarabokkal ellátott édességeket adtak a halloweenozó gyermekeknek. Igaz, a sógoroknál épp fordulatot vett az ügy: négy esetet már felderítettek, és mindegyikben a jelek szerint maguk a gyerekek babráltak a cukorkákkal. Volt, aki a szüleit akarta megijeszteni, és volt, akit egy online kihívás inspirált.
Az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) „Treat” néven külön csoportot hozott létre az ügy felgöngyölítésére. Eddig négy esetnek jártak utána, ezek közül háromban a gyerekek a szüleiket akarták megijeszteni. A negyediknél egy úgynevezett online challenge állhatott a háttérben, kifejezetten azzal a céllal, hogy félrevezessék a rendőrséget.
A nyomozók már az elején gyanították, hogy az internet kulcsszerepet játszhat a tartalmak terjedésében és az utánzásban. A Heute beszámolója szerint ez két felderített esetben be is igazolódott. A hatóságok ugyanakkor hangsúlyozzák: az eddigi eredményekből nem lehet általános következtetést levonni a többi esetre, mindegyiket továbbra is komolyan veszik.
Magyarországon is hasonló eset borzolta a kedélyeket. A gyömrői Liget lakóparkban a halloweeni édességgyűjtés után derült ki, hogy egyes cukorkákba idegen tárgyakat rejtettek. Egy kislány időben észrevette, hogy egy tejkaramellát utólag újracsomagoltak, és a papír alatt hegyes fémszög lapult.
Kisberk Szabolcs polgármester a Blikknek legalább három esetet erősített meg. Az önkormányzat feljelentést tett, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.
„Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügyben a Monori Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást” – tájékoztatták a lapot.



