ACNEWS

Varga Mihály: Erős vidék nélkül nincs erős magyar gazdaság

Erős vidék nélkül nincs erős magyar gazdaság, 1800 milliárd forintnyi fejlesztési forrást juttatnak el a magyar településekhez a következő években - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Hirdetés
Ad image

Erős vidék nélkül nincs erős magyar gazdaság, 1800 milliárd forintnyi fejlesztési forrást juttatnak el a magyar településekhez a következő években – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Hozzátette: ez az jelenti, hogy közel 40 százalékkal több fejlesztési forrást kapnak a kormány döntése szerint a vidéki települések, mint a 2014 és 2020 közötti időszakban. Ezek a források a helyi gazdaság erősítését, a foglalkoztatottság javítását és a települési közszolgáltatások fejlesztését is segítik.

Kiemelte: a támogatások nagyobb részét a kevésbé fejlett régiókba irányítják, ezért a keretösszeg kétharmada Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyarország megyéibe érkezik majd.

A Top Plusz program megyénkénti forráskerete megtalálható a tárca weboldalán – tette hozzá

A kormány 2010 óta következetesen vallja: erős vidék nélkül nincs erős magyar gazdaság. Ennek is köszönhető, hogy tavaly az elmúlt 30 év legnagyobb növekedését érte el a magyar gazdaság – mutatott rá Varga Mihály. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!