ACNEWS

Varga Mihály: Évi félmilliárdos tehertől szabadul meg az Óbudai Egyetem

Évi félmilliárd forintos bérleti szerződés lezárásához nyújtott segítséget a kormány az Óbudai Egyetemnek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki egyben a körzet országgyűlési képviselője is, a Facebook-oldalára felkerült videóüzenetében hétfőn.

Hirdetés
Ad image

Évi félmilliárd forintos bérleti szerződés lezárásához nyújtott segítséget a kormány az Óbudai Egyetemnek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki egyben a körzet országgyűlési képviselője is, a Facebook-oldalára felkerült videóüzenetében hétfőn.

 

Kiemelte: az előnytelen PPP-szerződést 2005-ben, a baloldali kormányzás alatt kötötték.
Az 500 millió forintos bérleti díjat egy magáncégnek fizette az egyetem a diákotthon és az egyik oktatási épület használatáért – mutatott rá. Ez az összeg elvitte az intézmény éves költségvetésének az egytizedét – tette hozzá.
A rendkívül hátrányos helyzet rendezésére az egyetemi modellváltással nyílt lehetőség – tájékoztatott. A diákotthon és a Tavaszmező utcai campus az egyetem tulajdonába került, az intézmény így jelentős megtakarításhoz jut, továbbá megszabadul a még hátralévő futamidő kamatkockázatától is – mondta a miniszter. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!