Nizamettin Gursu a párjával, Yesim Demirrel Törökország északnyugati részén lévő egyik öbölbe utazott, hogy megkérje a lány kezét. A romantikusnak indult este tragédiával végződött.
Yesim lezuhant egy körülbelül 30 méter magas szikláról, és meghalt. Eleinte senki sem gyanakodott a barátjára: a rendőrségnek azt mondta, hogy a lány igent mondott, és ő az autóhoz ment, hogy igyon valamit, és megünnepelje az eljegyzést. Aztán meghallotta a lány sikolyát, és soha többé nem látta őt.
Tragikus baleset? Valószínűleg nem. A rendőrség ugyanis heves verekedés nyomait találta a baleset helyszínén, például törött poharakat és egy törött hangszórót – írja a Bild.
A férfi zsebében még ott volt az eljegyzési gyűrű is, amit elmondása szerint Yesimre húzott – a nyomozók nem a lány ujján találták meg.
Az áldozat családjának vallomása terhelőnek bizonyultak. Yesim ugyanis azt tervezte, hogy szakít Gursuval. Ráadásul pánikrohamoktól szenvedett, és soha nem mert volna ilyen közel menni a szakadék széléhez. A gyanút fogott rokonok ezért feljelentést tettek Gursu ellen, a rendőrség pedig letartóztatta.
A férfi a kihallgatásán így vallott: „Ittunk egy kis alkoholt. Minden olyan gyorsan történt. Elvesztette az egyensúlyát és leesett”. Gursu most gyilkosság gyanújával őrizetben van.