VÉLEMÉNY - Kár érte

AC News 2017.02.23. Vélemény

VÉLEMÉNY - Kár érte

Persze-persze, álmodozni a gyermekek és a gyermeklelkű felnőttek szoktak.

hbs(400x300)

Olimpia, hát igen, szeretnénk sokan látni, átélni a zsibongást, a pocsolyába hajított követ, ahogyan a show a monoton hétköznapokba, ha időlegesen is, de becsempészi a színes forgatagot. Becsempészi a nyüzsgést a ma még néptelen és szürke helyszínekre, újjáéleszt egész városrészeket, megújít, felépít, helyrerak elhanyagolt környékeket.

Aztán nem lesz olimpia, itt és most, illetve itt és 2024-ben biztosan nem. Hogy politikailag ez kinek jó, kinek rossz, ki kínjában, ki kárörvendően, ki tiszta szívéből mosolyog, ne is firtassuk. De az Óbudán és Dél-Budán (az úgynevezett Duna körzet) térségében tervezett építkezések és fejlesztések elmaradása miatt a közelben élők biztosan csalódottak, hiszen lefújták a showt, és ezzel elmarad ingatlanjaik és környezetük gyors anyagi és esztétikai felértékelődése is. Ahogyan elmaradnak a turisták, a szurkolók, az újságírók, azok a külföldiek, akik nem csak jó hírünket vitték volna a nagyvilágba (ugyebár Budapest neve elhangzott volna egynéhányszor olyan igencsak nézett tévéállomásokon is, ahol korábban nem sűrűn), de hozták volna a pénzt, ha időlegesen is, de nagyot lendítve a gazdaságon.

Ezt az olimpiát a nagyok, a politikai elit tagjai közül korábban mindenki támogatta. A Parlament egységesen megszavazta, mindenki bólogatott hozzá serényen és ezer foggal vigyorogva. Aztán sokan kimentek mögüle, persze leginkább csak a fintorukkal jelezve, és másokkal, az “utca emberével”, a “civilekkel” mondatták ki, hogy mégsem kellene, inkább ne csináljuk, kicsik vagyunk mi ehhez, meg különben is, a regnálók úgyis szétlopják az egészet. Bár az sejthető, hogy 2018-ban még nem változik meg jelentősen a kormány színezete, azt talán még a merészebb jövendőmondók sem mernék előre jelezni, ki lesz hatalmon 2022 után, így most még azt sem tudhatjuk, melyik kormány arathatta volna le a világverseny gazdasági és politikai gyümölcseit, sikereit. Vagy ki lophatta volna szét az eseményt. Semmi gond, lett megoldás: egyik sem fogja.

Kár a bemutatott látványtervekért! Nyilván a Kossuth tér még csak-csak túléli a tervezett íjászközpont meghiúsulását, a Városliget sem rokkan bele a strandröplabda-központ hiányába, de az óbudai mountain bike központ már hiányozni fog, ahogyan a győri, a balatonparti, a szegedi, a debreceni, a miskolci és székesfehérvári versenyek (és a velük járó fejlesztések és beruházások) elmaradása is gyaníthatóan nettó veszteség turisztikailag, vagyis egyszerre anyagi és szimbolikus bukás.

Hát kár érte, kár értünk. Álmodozzanak csak a gyermekek, meg a gyermeklelkű felnőttek!

További cikkek

hbs(400x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)