VÉLEMÉNY - Katinka, ne má'!

AC News 2016.11.17. Vélemény

VÉLEMÉNY - Katinka, ne má'!

Nem lenne az ember most Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök helyében. Noha az egykori tévés producer közel egy évtizede bizonyítja, hogy – diplomatikusan megfogalmazva – politikai ellenszélben is megáll a lábán, illetve, hogy szakmailag nem igazán lehet kikezdeni (vélhetően megpróbálták már), most mégis szorul a láthatatlan hurok körülötte. Most, egy évvel a hazai rendezésű vizes világbajnokság előtt pláne logikátlan és furcsa, ki és miért (pont most) akarja a helyéről elmozdítani (kinyírni) Gyárfást. Ha a politika – sokan gondolják így – akkor miért nem tette meg eddig?

cba bejegyzeseknél(200x300)

A Gyárfás-ellenes (azért ne vessük el, hogy részben politikai okokra is visszavezethető) hangulat érződik azon is, ahogyan a javarészt kormánypárti média tálalja az eseményeket. Miután Gyurta Dániel és Kapás Boglárka is annak adott hangot, hogy „nincs rend” a magyar úszósportban, a legfrissebb hírként a lapok és honlapok azzal a szalagcímmel hozták a fejleményeket, hogy „A KÉT VERRASZTÓ IS CSATLAKOZOTT HOSSZÚÉKHOZ”. Noha a Verrasztó-testvérpár csupán azt írta a Nemzeti Sporthoz eljuttatott közleményükben, hogy (idézem) „megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére.”

A sportolók és a médiaérdeklődés által szorongatott Magyar Úszószövetség kínjában csütörtökön konkrétumokat kért a versenyzőktől. Felhívásukban arra ösztökélik az elégedetlen sportolókat, hogy „névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el.”

A balhét ismét Hosszú Katinka kezdte: az úszónő váratlanul – miután a tavalyi szerződés-széttépős csörte után úgy tűnt, nyugvópontra jutott a felek közötti kapcsolat – levelet írt, amelyben lemondásra szólította fel Gyárfást. A Magyar Úszószövetség elnöke higgadtan reagált: elmondta, hogy tavaly októberben beszélt utoljára Katinkával, a jövő évi vizes világbajnokság promóciós filmjével kapcsolatban egyeztettek. Akkor rossz szájízzel tették le a telefont, hiszen Katinka kiugrott egy korábbi, megállapodásból. Gyárfás arról is beszélt, hogy a szövetség nemrég 15 millió forintos felkészülési támogatást szavazott meg Hosszú Katinkának, de nem akarnak megint úgy járni, mint tavaly, amikor az úszó számára 12 milliót ajánlottak fel, ám az sajtótájékoztatót tartott, amelyen széttépte az erről szóló szerződést.

Az is kiderült: az Iron Lady Kiss László után az új szövetségi kapitánnyal, Hargitay Andrással sem áll szóba, s noha fél éve beszerezték a kedvéért az igényelt videóelemző rendszert, mégsem használta egy alkalommal sem. A már említett promóciós szerepléssel kapcsolatban is kiderült, hogy Hosszú Katinkán kívül valamennyi sportoló ingyen szerepelt volna a 2017-es budapesti vizes vb reklámfilmjében. Ráadásul az úszószövetség már azelőtt saját költségen utaztatta Hosszú Katinkát a világkupa-versenyekre, hogy az Iron Lady igazán rajta lett volna a nemzetközi úszótérképen.

 

Katinka tehát akár még hálás is lehetne. Mégis támad. És ezzel a kívülállók számára kétféle érzést okoz. Az egyik a kíváncsiság: vajon miért? A másik érzés pedig úgy foglalható össze: na ne má’!

További cikkek

hbs(400x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)