A 36 éves, cukrászként dolgozó Christe Chen alig három hónapnyi ismeretség után, 2022-ben mondta ki a boldogító igent férjének, Bradley Robert Dawson-nek. Tette mindezt csupán egy hónappal azt követően, hogy Dawson hivatalosan is elvált első feleségétől. A kapcsolat viharos gyorsasága sokakat meglepett. Voltak olyan családtagok, akik a szertartás napján látták először együtt az újdonsült párt. Arra a szörnyűségre viszont senki nem számított, hogy az új kezdettel véget is ér Christie élete – írja a Mirror.
A pár Memphisben telepedett le és izgatottan készültek nászútjukra, amelyet Christe szülei ajándékoztak nekik. A szerelmesek úticélja a festői Fidzsi-szigetekre vezetett, az érkezésüket követő második napon azonban borzasztó tragédia történt. 2022. július 9-én a hotel személyzete holtan találta Christie-t, aki vérbe fagyva feküdt a fürdőszobájuk padlóján, férjének pedig nyoma veszett.
Mint kiderült, az asszony testét gyanús sérülések borították, melyek arra utaltak: férje végezhetett vele. A szemtanúk elmondása szerint a pár előző este rendkívül sok alkoholt fogyasztott, majd veszekedésüktől visszhangzott a sziget.
A nyomozók késlekedés nélkül hozzáláttak Bradley felkutatásához és megdöbbentő felfedezésre jutottak. A férfinek súlyos titkai lehettek, ugyanis kajakot szerzett és megpróbált elmenekülni a szigetről. Azonban nem tudott messzire jutni, a rendőrök ugyanis a Csendes-Óceán közepén nyomára bukkantak és elfogták, majd emberölés vádjával bíróság elé is állították.
A hidegvérű Bradley mindvégig tagadta a gyilkosságot. Azt állította: párja halála egy tragikus baleset eredménye, ő pedig csupán azért szállt kajakba, mert ki akarta szellőztetni a fejét a vita után. Arra viszont nem tudott választ adni, hogy miért vitte magával iratait, valamint, hogy mitől szerzett koponyasérüléseket és zúzódásokat az asszony a fürdőszobában. Végül a bíró életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a kegyetlen férfit.
— KomaBence (@KomaBence) March 23, 2025