A front közeli Poltava megyei Pirjatin városában, miközben a toborzóközpontból a kiképzőhelyre akartak elvinni frissen mozgósított férfiakat, egy váratlan alak bukkant fel. A civil öltözetet viselő, fejét és arcát kapucnival elfedő férfi vadászpuskát rántott és lövést adott le a jelenlevő toborzótisztekre. Az áldozatok közül egy halálosan megsebesült és a helyszínen életét vesztette – írta a KárpátHír.
A merénylő magához ragadta a toborzótiszt fegyverét, majd a gyilkosságot követően társával együtt elmenekült a helyszínről. Nem volt szerencséje, ugyanis brutális vérengzését követően hamarosan elfogták.
Halálos szerencsétlenséggel végződött a Rivne megyei Hadkiegészítő ellen elkövetett merénylet is. Ez a város 660 kilométerre fekszik Poltavától, nyugatra. Az épületet felrobbantották, a merénylet során hatan súlyos sérüléseket szereztek, egy toborzótiszt pedig életét vesztette.
„A hátországban szolgálatot teljesítő katonák és toborzóirodák, hadkiegészítők elleni merénylet vagy bármilyen támadás vörös vonalnak minősül, amit nem szabad átlépni. A társadalom egyre inkább elfordul a katonaságtól, közönnyel fordul az ilyen támadások iránt, sőt olyanok is előfordulnak, akik helyeslik azokat” – reagált a szörnyűségekre Mihajlo Drapatij, a fegyveres erők szárazföldi csapatainak főparancsnokat, majd hozzátette: „A hatalom azonban kegyetlen megtorlásokkal fog válaszolni ezekre a haderő elleni offenzívákra.”