A mezőcsáti pedagógus az iskolában még beismerte, hogy biztatására 13 gyerek megverte egy osztálytársát.
Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz a rendőrség Zoli bácsi, a mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola tesitanára ellen. Mint azt az AcNews megírta, a pedagógus testnevelés órán azt mondta a 6. osztályos gyerekeknek: aki Váradinak ad egy nyakast, az kap egy ötöst. Erre az osztály fele rárohant szerencsétlen gyerekre, és ütötte, rúgta, ahol érte.
Emiatt indult büntetőeljárás a pedagógus ellen, aki másnap az iskolában beismert a gyalázatos tettét. A rendőrségi kihallgatásán azonban már tagadott – adta hírül a police.hu.
Az AcNews információja szerint a tanár ezzel a veréssel nemcsak a megalázott kisfiúnak okozott lelki sebeket, hanem azoknak is, akik megverték őt, vagy csak végignézték esetet.
„Az eset után a kisfiam egyik osztálytársa eljött hozzánk a szüleivel, és könnyes szemmel kért bocsánatot azért, amit tett vele. Még a fiam osztálytársának tűzoltó édesapja is sírt, pedig ő mindig becsületre, tisztességre nevelte a gyerekét, de a tanár gonoszsága egy pillanat alatt felülírt azt” – panaszolta az AcNews-nak Botos Zsanett, a megvert gyerek édesanyja.
Lapunk megtudta: a 6. osztályba járó 29 kisdiák közül tanár biztatására 13-an vettek részt társuk bántalmazásában. Zoli bácsi az uszítással nemcsak az áldozat, hanem minden gyermek lelki fejlődését veszélyeztette, aki tevékenyen részt vett a verésben, vagy csak végignézte azt. Emiatt az osztály minden tagja sérelemdíjra perelheti nemcsak a tanárt, de az iskolát is.