Akár életfogytig tartó fegyházbüntetésre is ítélhetik azt az elvetemült közmunkást, aki Aranyosapátiban a saját főnökét fojtogatta, majd a bicskájával többször nyakon szúrta. Pedig a munkatársa csak azért találkozott vele, hogy aláírassa a jelenléti ívet.
Ezt követően megittak egy üveg pálinkát, majd egy vita során a házigazda a kollégájára támadt – adta hírül a TV2.
A gyilkos utólag azt állította, nem emlékszik semmire. Ennek ellenére élete végéig fegyházba kerülhet, hiszen az ügyészség vádat emelt ellene. Azt pedig, hogy a tettét részegen követte el, súlyosbító körülményként veszi figyelembe a bíróság.