Lövések dördültek a prágai Károly Egyetem filozófiai karán csütörtök délután. A golyózáporban 14 ember meghalt, 24-en megsebesültek.
A David Kozak nevű 24 éves fegyveres diák csütörtök délután bement a prágai óvárosban lévő filozófiai kar főépületébe, és lövöldözni kezdett. Kozak állítólag saját Telegram-csatornáján jelentette be tettét. Az épületet kiürítették, az előtte lévő Jan Palach teret pedig lezárták. Néhány diák elbarikádozta magát az előadótermekben is.
A közösségi médiában közzétett videofelvételeken pánikszerűen menekülő emberek láthatóak. A rendőrség nem sokkal később bejelentette, hogy a lövöldözőt már „likvidálták”. Mostanra kiderült, hogy David Kozak öngyilkos lett. Golyót kapott, és leugrott a mélybe.
Legalább 14 ember esett áldozatul az ámokfutásnak, 24-en megsérültek, néhányan közülük súlyosan. A rendőrség korábban felszólította az embereket, hogy kerüljék el a környéket. A lakók ne hagyják el otthonaikat.
A közösségi médiában megjelent fotókon diákok láthatóak, amint felemelt karral hagyják el az épületet. Mások bezárkóztak a szobákba.
Egy másik videón diákok láthatóak, amint egy ablakpárkányba kapaszkodnak, a fekete ruhás fegyveresről pedig már fotók is keringenek az interneten. Valószínűleg puskával volt felfegyverkezve.
A filozófiai kar hallgatói között olyan információ keringett a közösségi oldalakon, hogy a lövöldöző ma megölte apját. Monika Nováková, a közép-csehországi mentőszolgálat szóvivője megerősítette, hogy délután 1 óra körül a Kladno melletti Hostounban a mentők érkeztek egy halott ember miatt, és a helyszínre halottkémet hívtak. Hostounban több rendőr is géppisztollyal járőrözik.
A Károly Egyetem bölcsészkarán bölcsészettudományokat oktatnak. A Jan Palach tér mindössze néhány száz méterre található a híres Károly hídtól.