ACNEWS

Vérrel aláírt cetlivel igazolta magát a sofőr a rendőröknek

Fotó: Illusztráció / Pixabay
Fotó: Illusztráció / Pixabay
Igazoltatás céljából állítottak félre egy sofőrt a rendőrök. Azonban a nő egy vérrel aláírt cetlit adott át a jogosítványa helyett.
Hirdetés
Ad image

Egy 65 éves nőt állított félre a rendőrség Olaszországban, hogy igazoltassák. Azonban arra a tapasztalt tisztek sem számítottak, ami ezután következett. A nő ugyanis ahelyett, hogy átnyújtotta volna az jogosítványát egy önmaga által írt igazolást adott oda. Amit a saját vérével írt alá. A papíron pedig az állt, hogy bármilyen járművet vezethet, beleértve akár egy utasszállító repülőgépet is.

A sofőrnek a NewsPrima információi szerint még 2021-ben járt le a jogosítványa, de nem igyekezett megújítani azt. Inkább kiállított magának egy önigazolványt, amin az állt, hogy ő örök esszenciaként és értékforrásként határozza meg saját magát, aki képes gépjárművet, traktort, hajót, tankot és repülőgépet is vezetni. Ráadásul az idős nőt az idén már igazoltatták, akkor pontosan ugyanezt a jelenetet eljátszotta a rendőrökkel.

Azonban bármilyen hihetetlen is ez a történet, közel sem egyedi. Olaszországban van ugyanis egy körülbelül 10 ezer főt számláló csoport, a Noi é, io sono, aminek a tagjai nem ismerik el az állami hatóságokat és a törvényeket sem. Beleértve az adót is, amit nemes egyszerűséggel nem fizetnek. Hitük szerint ugyanis minden, a tér, föld, fény, levegő, víz és a bolygó erőforrásai is közösek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés