ACNEWS

Verstappen a szélcsatornára gyanakszik, újat épít a Red Bull

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A háromszoros Foma-1-es világbajnok szerint a Red Bull már akkor is rossz volt, amikor még jó volt - az új szélcsatorna segíthet talán.
Hirdetés
Ad image

A két év múlva elkészülő új szélcsatornában bízik a Forma-1-es világbajnok Max Verstappen, aki arra gyanakszik, hogy a jelenlegi berendezés elavult. Tény, hogy a háromszoros világbajnok már a szezon elején érezte, hogy valami nincs rendben az autóval. Pedig akkor a tempója még megvolt. Verstappen június óta nem nyert egyetlen futamot sem – írta a racingline. És a trend azt mutatja, hogy elveszíti az egyéni és a csapat világbajnoki címet is a McLarennel szemben.

„Egy ponton rossz irányba indultunk el. Más csapatok vagy nem jutottak még el erre a pontra. Vagy egy kicsit másképpen fejlesztették az autójukat” – magyarázta Verstappen az Autosportnak.

„Már nagyon korán felismertem, hogy az autó által nyújtott érzés, a balansz nagyon másmilyen, mint tavaly. Akkoriban viszont még mindig sokkal gyorsabbak voltunk a többieknél – folytatta a világbajnok. – Így még volt terünk arra, hogy kompenzáljuk a nehézségeinket. Az elkövetkező versenyeken azonban egyre rosszabb és rosszabb lett a helyzet. Elérkezett a pillanat, amikor az autónk vezethetősége egészen szörnyűvé vált, miközben a többiek komoly előrelépést tettek.” Viszont a vetélytársak szerint a Red Bull azóta szenved, hogy az FIA a szezon közepén betiltotta azt a fék-segédberendezést, amit Verstappen használt. Emiatt lassúbb az autója a kanyarokban. Ettől még persze lehet, hogy a szélcsatorna elavult.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!