ACNEWS

Vicces összeget kaphatnak idén a nyugdíjasok prémiumként

Fotó: Illusztráció / Pixabay
Fotó: Illusztráció / Pixabay
Kiderült, hogy mennyi lehet az idénre belengetett nyugdíjprémium. Az összeg nevetséges. Talán két és fél kiló kenyeret lehet venni belőle. Talán…
Hirdetés
Ad image

Január 20-án azt mondta a pénzügyminiszter, hogy reálisnak tartja, hogy 2024-ben prémiumot is fizessenek a nyugdíjasoknak – mindez akkor jár, ha meghaladja a 3,5 százalékot a gazdasági növekedés. Varga Mihály szerint éppen 3,6 százalék lesz idén.

Ez alapján számolta ki a Nyugdijguru, hogy vajon mennyi lehet majd idén a nyugdíjprémium.

„A 3,6 és a 3,5 különbözete 0,1. Ezzel kell megszorozni a november nyugdíj egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot. Ha 20 ezer forintot megszorzunk egytizeddel, akkor 2 ezer forintos összegről beszélünk. Ez lenne nyugdíjprémium maximuma” – mondta az RTL Híradónak a Nyugdíjguru elemzője.

Akinek 80 ezer forintnál kevesebb a havi juttatása, még a kétezernél is kisebb összegre számíthat.

„Kétezer forint gyakorlatilag semmire nem elég. Egy vacsorát lehet belőle enni, vagy egyszeri étkezéshez lehet élelmiszert vásárolni” – mondta Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) alapító elnöke.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!