A képernyőn megjelent a dublőre és nekiszegezte a kérdést: igazak-e a híresztelések, és tényleg vannak-e dublőrei.
Az elmúlt időszakban számos cikk jelent meg arról, hogy az orosz elnöknek több dublőre is lehet, akik bizonyos eseményeken helyettesítik őt. A Kreml eleinte nem is reagált ezekre a felvetésekre, de az idei ősszel már betelhetett náluk a pohár, és cáfolták, hogy ez így lenne.
Az orosz elnököt egy csütörtöki rendezvényen több tucat betelefonáló kérdezhette videókapcsolaton keresztül.
Egyikük – aki a nevét nem árulta el, mindössze a Szentpétervári Egyetem hallgatójának nevezte magát – egy egy mesterséges intelligenciával készített ál-Putyinnal jelentkezett be a képernyőn, és azt kérdezte az orosz elnöktől: Azt szeretném kérdezni, hogy valóban vannak-e dublőrei? És hogy mit gondol azokról a veszélyekről, amelyeket a mesterséges intelligencia és a [mesterséges] neurális hálózatok hoznak az életünkbe?
Putyint egy ideig gondolkodott, majd azt mondta: Látom, hogy hasonlítasz rám, és az én hangomon beszélsz. De átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, hogy csak egy ember nézhet ki és beszélhet úgy, mint én, és az én leszek.
Ezután – a Reuters szerint – még azt is megjegyezte: „Egyébként ez az első dublőröm.”
(via)