A többség a helyükön hagyná a konföderációs emlékműveket

2017.08.22. Világ

A többség a helyükön hagyná a konföderációs emlékműveket

Az amerikaiak többsége ellenzi a konföderációs emlékművel eltávolítását – derül ki a Reuters hírügynökség által megrendelt közvélemény-kutatásból. Az augusztus 18. és 21. közt készült felmérés azt mutatja: a megkérdezettek 51 százaléka szerint az 1861–1865-ös polgárháborúban a déli oldalon harcolóknak emléket állító szobroknak a helyükön, a köztereken kellene maradniuk. 27 százalék szerint el kellene távolítani mindet, míg 19 százalék nem tudja, mi legyen velük.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

A konföderációs emlékművek az után kerültek ismét az érdeklődés középpontjába, hogy a virginiai Charlottesville-ben halálos áldozatot is követelt a Robert E. Lee tábornok, déli főparancsnok szobrának tervezett eltávolítása miatt kitört zavargás. Fehér nacionalista, fajvédő csoportok szerveztek tüntetés a szobor védelmére, akik összecsaptak az ellentüntetőkkel. Egy, a fehér nacionalistákkal tüntető fiatalember autójával az ellentüntetők közé hajtott, és halálra gázolt egy nőt.

A konföderációs emlékműveket már korábban elkezdték eltávolítani az amerikai városok köztereiről, és ez a charlottesville-i események után is folytatódik. Sőt, az észak-karolinai Durham városában a tüntető tömeg maga döntötte le a megyei bíróság előtt álló konföderációs katona szobrát. A szobrok eltávolítását szorgalmazók szerint az emlékművek a rabszolgatartók emlékét őrzik, és a fehér felsőbbrendűséget hirdetik. Az ellenzők szerint viszont az amerikai történelmi örökség részei.

Az Ipsos által végzett felmérés eredménye azt mutatja, hogy az emlékművek kérdése élesen megosztja az amerikai társadalmat, a törésvonalak politikai preferenciák és bőrszín szerint is kirajzolódnak. A charlottesville-i eseményekkel kapcsolatban a megkérdezettek 31 százaléka nagyjából Donald Trump elnök nézeteit, azaz a fajvédőket és a baloldali ellentüntetőket is hibásnak tartja. 28 százalék a fehér nacionalistákat hibáztatja, 10 százalék az ellentüntetőket, míg 32 százalék nem tudja megítélni a felelősséget.

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT