„Zsidó magyarok, magyar zsidók”

AC News 2017.03.17. Világ

„Zsidó magyarok, magyar zsidók”

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tel-Avivban a helyi magyarok képviselői előtt kiemelte a két nép közös szabadságszeretetét, méltatta a magyar zsidó múlt virágkorát, szólt a hagyomány átadásáról a következő generációknak, és a Magyarország és Izrael közötti sikeres együttműködésről beszélt március tizenötödike alkalmából, a tel-avivi nagykövetség rendezte fogadáson csütörtök este.

Balog Zoltán egy ima szavaival héberül köszöntette a helyi magyar ajkúak vezetőiből álló vendégsereget. Elmondta, hogy már hatodszor jár Izraelben, amely "azért is veszélyes ország, mert aki egyszer idelátogat, azt arra készteti, hogy újra eljöjjön".

A miniszter méltatta a két ország közötti különleges kapcsolatot, s kiemelte, hogy a jövőben a biztonsági témák Magyarországon is fontos kérdést jelentenek. Hangsúlyozta, hogy a gazdag kulturális hagyományokkal, különleges közép-európai zsidó vallási, kulturális és etnikai identitással, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába nyúló gyökerekkel rendelkező izraeli magyar ajkú közösség fontos Magyarországnak, és a magyar kormánynak, s fontos kérdés a folyamatosság, a kapcsolatok megőrzése is a közösség következő generációival.

"Együtt vagyunk a szabadság ünnepében is zsidók és magyarok, zsidó magyarok vagy magyar zsidók, hiszen közös volt a szenvedés a szabadságért 169 évvel ezelőtt"- mondta az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve.

"A magyar zsidóság kollektíven ott állt a magyar szabadság mellett, és az egyetlen etnikai csoport volt Magyarországon, akiket az osztrákok kollektív büntetéssel sújtottak"- tette hozzá.

Balog Zoltán méltatta a tizenkilencedik század végének és a huszadik század elejének az időszakát, amikor "egy csodálatos virágzás nyílt ki, zsidó magyar tudományos, kulturális, közéleti virágzás a művészetben a tudományban, az irodalomban a zenében."

A magyar és a zsidó történelem közös vonásaként kiemelte a szabadságszeretetet és a szenvedést a szabadságért.

A jövőbeli együttműködés fontosságát hangsúlyozta a gazdaság számos területén, az innovatív technológiákban, az informatikában, az orvostudományban, a gyógyszerkutatásban.

Az igazi siker zálogának nevezte az emlékezést az összekötő, szép történelmi pillanatokra. "Ha megmarad ez a közös emberi tradíció, miközben nemet mondunk a gonoszra, arra, ami szégyenfoltja a magyar történelemnek, az európai történelemnek, közben tudunk majd örülni a közös sikereknek"- hangsúlyozta.

"Azt kívánom, hogy legyen minél több barátja Izraelben Magyarországnak, és Magyarországon Izraelnek. Bízom benne, hogy engem a barátok közé sorolnak, számíthatnak ránk,"- zárta szavait az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter beszéde előtt a követség szervezésében működő hétvégi magyar iskola diákjai magyar verseket szavaltak, s Nagy Andor nagykövet ismertette az iskola működése érdekében életre hívott alapítványt.

Balog Zoltán a követségi fogadás előtt már megkezdte vasárnapig tartó izraeli tárgyalássorozatát, s elsőként Jakov Licman egészségügyi miniszterrel találkozott. Megbeszélésükön demográfiai kérdésekről egyeztettek, és szakértői együttműködésben állapodtak meg a mesterséges megtermékenyítések izraeli gyakorlatának megismerése érdekében.

 

Szintén megbeszélték, hogy egy magyar delegáció fogja Izraelben tanulmányozni az egészségügyi kríziskezelés módszereit, mint a terrortámadás vagy járványveszély esetén alkalmazott módszerek, s emellett beszéltek az orvosképzésről is, hiszen több száz izraeli fiatal tanul Magyarországon az orvostudományi egyetemeken.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Szaszák Zsolt: Korán estem ki a Sztárban sztár leszekből!

AC News 2021.10.18.
Az énekes úgy érzi, köze lehet a múlt heti L.L. Junior-os drámának a kieséséhez.

10 kilótól szabadult meg Király Viktor! – „Újra a régi vagyok”

Pataki József 2021.10.15.
Másfél hónap alatt sikerült az énekesnek megszabadulnia a felszaladt kilóktól, mely már egy ideje eléggé zavarta. Ráadásul nem akárki játszott közre a sikerében.

Gáspár Evelin: Most lettem lányból nő!

AC News 2021.10.14.
A Survivor sztárja úgy érzi, mostanra találta meg a helyét az életben.

Huppsz

Így találkozott Leonardo DiCaprioval Liptai Claudia

Pataki József 2021.10.17.
A műsorvezető számára örök emlék marad a New Yorkban töltött idő. Már csak azért is, mert itt futott össze a világsztárral a véletlen szerencsének köszönhetően.

Bódi Margó: Kivettünk két hetet és Gusztival kettesben elutaztunk Egyiptomba

AC News 2021.10.16.
Bódi Margó és Guszti Egyiptomban töltötték két hét szabadságukat. A sztárpár utazása nem sokkal az indulás előtt is kérdéses volt, a nehezen összejött nyaralás végül az ...

Mi a titka? 24 év után is randizik a férjével Kandász Andrea

AC News 2021.10.15.
A sztár és a férje a mai napig úgy turbékolnak, mint a kamaszok, Feri nem titkolja, igazán vonzó nőnek találja feleségét.
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között

AC News

Hölgyek figyelem! Ez a higiéniai termék növelheti a mellrák kockázatát

AC News 2021.10.18.
Két új kutatás lehel új életet az évtizedek óta tartó vitába arról, vajon felelhetnek-e az izzadásgátlók az emlődaganatos esetekért.

Covid vagy influenza? Nyakunkon a járvány

AC News 2021.10.18.
A két betegséget különböző vírusok okozzák, és bár a betegségek lefolyása is eltérő, vannak azért hasonlóságok is szép számmal a fertőzések között.

Visszatértek az orosz filmesek a világűrből

AC News 2021.10.18.
Mindenki jól van. Megdőlt egy nemzeti magassági rekord is.

Sziréna

Letartóztatásban a gyújtogató   

AC News 2021.10.18.
Hatszáz szalmabála égett le Duka térségében.

Falatozás közben érték tetten a betörőt

AC News 2021.10.18.
Egy kutyaajtón jutott be az ingatlanba a 19 éves férfi.  

A tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését a Borostyán Med Hotelben

AC News 2021.10.18.
Kigyulladt vasárnap este és teljes terjedelmében égett a Borostyán Med Hotel tetőszerkezete Tamásipusztán; a katasztrófavédelem késő esti közlése szerint a tűzoltók megakadályozták a láng...
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
min-mano

Itthon

Elhunyt 51 beteg, 3274 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Pataki József 2021.10.18.
Ötvenegy, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 3274 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a koronavir...

Soltész Miklós: A szlovén nemzetiségi közösség számára megtartó erő a hitélet

Pataki József 2021.10.18.
A szlovén nemzetiségi közösség számára önkormányzatuk, iskoláik, intézményeik, civil szervezeteik mellett fontos megtartó ereje van hitéletük gyakorlásának is - hangoztatta a Minisztereln&o...

Orbán Viktor megkapta a harmadik oltást

Pataki József 2021.10.18.
Megkapta a koronavírus elleni harmadik oltást Orbán Viktor miniszterelnök, sajtófőnöke tájékoztatása szerint a Moderna vakcináját vette fel.

Világ

Ferenc pápa szerint a terrorizmus mindenki számára vereséget jelent

Pataki József 2021.10.18.
Az erőszak ellen emelte fel szavát Ferenc pápa vasárnapi beszédében az utóbbi napokban a világ több pontján elkövetett terrorista támadások kapcsán.

Erdogan: Washington F-16-osokat ajánlott fel Ankarának az F-35-ös programba fektetett pénzért cserébe

Pataki József 2021.10.18.
Washington F-16-os vadászbombázókat ajánlott fel Ankarának, miután az Egyesült Államok 2019-ben orosz védelmi rendszer vásárlása miatt kizárta Törökországot a modernebb F-35-ös harci g&eacu...

Ukrajnában hamarosan elkezdik a 14 év fölötti kiskorúak beoltását

Pataki József 2021.10.18.
Hamarosan elkezdik a 14 és 18 éves közötti korosztály koronavírus elleni beoltását Ukrajnában, az ehhez szükséges dokumentumokat az egészségügyi minisztérium már elkészítette - k&oum...
video3 - Kategoriak között
min-mano
Video4a - Kategóriák között

Profil

dr. Váczi László: Nem én kerestem a színházat, hanem a színház talált meg engem

AC News 2021.10.17.
Negyven éves kora után teljesen új életet kezdett, jogászból mára az ország egyik elismert színházi szakembere lett. Döntését egy argentin írónőnek, Pelsőczy Rékának és ...

Liebhaber Judit: Nagyon sok tehetséges, híres tervezővel dolgoztam, mint például Giorgio Armani

AC News 2021.10.09.
Judit azt vallja: hiába foglalkozik rengeteg mindennel, kerüli a kötelező feladatokat, viszont vadássza azokat a tevékenységeket, amelyek felszabadult örömet jelentenek neki. Ilyen például, amikor az Erősebb Igen! című műsor&aa...

Szilágyi Heléna: Gyakran többet érhetünk el azzal, ha nem állunk be a sorba

Pataki József 2021.10.02.
A pszichológust már egészen gyerekkora óta érdekelte a fantázia világa, melyről úgy gondolja, hogy hasznos is tud lenni az emberek számára, ha szabadulni akarnak a mindennapi apátiából. Nemrég jelent m...

Amiről beszélnek

Bréking: Palik László nélkül folytatódik az Exatlon Hungary

AC News 2021.10.18.
A hírek szerint a műsorvezető maga döntött a távozás mellett.

Mutatjuk, kivel osztja meg az otthonát Vastag Tomi

AC News 2021.10.18.
Igazi kecses fenevad az új társa az énekesnek.

Két hírességről is lekerült a maszk az Álarcos énekesben

AC News 2021.10.18.
Mutatjuk, ki volt a Szarvas és a Gorilla jelmez mögött!
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
min-mano