Beiktatása után egyből megreformálná a bevándorlást Joe Biden

Pataki József 2021.01.21. Világ

Beiktatása után egyből megreformálná a bevándorlást Joe Biden

Joe Biden amerikai elnök fél tucat rendeletet írt alá szerdán az elődje, Donald Trump által hozott néhány szigorú bevándorlási intézkedés megváltoztatására, szakértők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy hónapokba vagy még hosszabb időbe telhet az elmúlt négy évben bevezetett korlátozások lebontása.

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT

A szerdán beiktatott demokrata párti elnök egy bevándorlási törvényt is beterjeszt a törvényhozás elé, amely lehetőséget teremtene az állampolgárság sokéves távlatban való megszerzésére az Egyesült Államokban jogellenesen tartózkodó bevándorlók milliói számára.

Jen Psaki elnöki szóvivő a sajtónak megerősítette, hogy a Fehér Házban ünnepélyesen aláírt rendeletek között szerepel a 13, többségében muszlim lakosságú és afrikai ország állampolgáraival szemben érvényben lévő beutazási tilalom azonnali feloldása, az amerikai-mexikói határfal építkezésének leállítása, valamint Trump azon rendeletének érvénytelenítése, amely megtiltaná az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodóknak a kongresszusi választási körzetek lélekszámába való beszámítását.

Biden aláírt egy olyan feljegyzést is, amely utasítja a belbiztonsági minisztériumot és az igazságügyi minisztert a gyerekként az Egyesült Államokba került illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő DACA-program folytatására, továbbá megsemmisítette Trumpnak azt az elnöki rendeletét, amely a belföldi bevándorlásügyi eljárások szigorítását írta elő.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint üzleti körök és bevándorlási ügyvédek üdvözölték Biden döntését Trump beutazási tilalmának azonnali feloldásáról. Myron Brilliant, az amerikai Kereskedelmi Kamara egyik vezetője azt mondta, hogy a tilalom "nem volt összhangban az amerikai értékekkel", és eltörlése segíteni fog az ország szavahihetőségének helyreállításában.

2017 decembere óta, amikor a tilalom módosított változatát jóváhagyta a legfelsőbb bíróság, mintegy 40 ezer embernek az Egyesült Államokba való belépését akadályozták meg erre hivatkozva az amerikai külügyminisztérium adatai szerint.

Biden azt tervezi, hogy január 29-én további elnöki rendeleteket ad ki egyebek közt a menedékjogi eljárások megerősítéséről és egy különleges csoport megalakításáról az előző elnök határpolitikája következtében szétszakított családok újraegyesítése érdekében - derül ki egy törvényhozókkal megosztott feljegyzésből, amely a Reuters birtokába került.

A felsorolt elnöki rendeletek megvalósítása a hírügynökség szerint könnyebbnek ígérkezik, mint a kongresszussal elfogadtatni Biden nagyravágyó bevándorlási törvényének tervezetét.

Ez utóbbi nyolcéves folyamatot alakítana ki az állampolgárság megszerzésére az országban illegálisan tartózkodó mintegy 11 millió bevándorló nagy része számára - derül ki abból a tájékoztató iratból, amelyet a Fehér Ház tisztségviselői kedden osztottak ki a sajtó képviselőinek.

A programra jelentkezni jogosult, idén január 1-jén már az országban tartózkodó és bizonyos további feltételeknek megfelelő bevándorlók öt évre szóló ideiglenes státuszhoz jutnának, amelynek leteltével zöldkártyát, azaz állandó tartózkodási engedélyt kapnának, s további három év elteltével folyamodhatnának állampolgárságért - mondták el tisztségviselők.

A várakozási idő rövidebb lenne a DACA program jogosultjai továbbá az Egyesült Államokban ideiglenes védett státuszt (TPS) élvezők számára. Hivatali ideje alatt Trump elnök mindkét programot megpróbálta felszámolni.

A tervezett bevándorlási törvény elfogadtatása azonban rendkívül nehéznek bizonyulhat a demokraták szűk képviselőházi többsége és a teljesen kiegyensúlyozott szenátusi erőviszonyok közepette - jegyezte meg a Reuters.

poggyasz slider 3
CBA - slider
Proba

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Rivalda

Megható születésnapot szerveztek édesapjuknak Balázs Andiék – „Könnyes szemmel köszönte meg”

2021.02.26.
Nem titkolózik tovább Balázs Andrea, a hét elején jelentette be hivatalosan, hogy a március elején folytatódó Apatigris második évadában ő is látható lesz. Az AcNewsnak elárulta, milyen é...

Vastag Tamás megmutatta a gyerekeit – „A kisebbik fiamban édesapámat látom”

Pataki József 2021.02.25.
Először mutatta meg Vastag Tamás a nagyérdeműnek a gyermekeit. Az énekes az AcNewsnak mesélt a dal megszületéséről, a kisfiairól, és arról, hogy milyen volt velük forgatni.

Halálközeli élménye volt Böjte atyának! - „A világ egy sokkal jobb hely lesz a vírus után”

Kiss Nóra 2021.02.24.
Böjte Csaba novemberben koronavírus miatt került kórházba. Az atya mindvégig bízott az isteni gondviselésben és a szakemberek tudásában. Ez is sokat segített neki abban, hogy végül felépült. Mosta...

Huppsz

Egy zsáknyi szexjátékkal járkált a városban Hevesi Kriszta (+18)

Pataki József 2021.02.26.
Elég meredek sztorit mesélt el nemrégiben a szexuálpszichológus…

Bölcsődés lett Kiss Ramóna kisfia – „Eléggé kivagyok”

2021.02.25.
Komoly mérföldkőhöz érkezett Kiss Ramóna és Lékai Máté, ugyanis kétéves kisfiuk bölcsis lett. A TV2 sztárja Instagram-oldalán, egy fotó kíséretében osztotta meg a hírt k&ou...

Csepregi Éva: Majd akkor regisztrálok, ha túl vagyok a kritikus hónapokon

2021.02.24.
Tavaly novemberben kapta el a koronavírust Csepregi Éva. A Neoton Família sztárja azóta már jól van, azonban a védőoltásra egyelőre még nem kerülhet sor, ugyanis az énekesnőnek ki kell várni a 4-6 hóna...
Medytop Hiperiol
poggyasz jobb 400x300
spaverin jobb(400x300)
b3 jobb(400x300)

AC News

A járvány miatt kevesebb a nevelőszülő, pedig most is szükség van a segítségre

Kiss Nóra 2021.02.26.
Évek óta nevelőszülői hiánnyal küzd a magyar gyermekelhelyezési rendszer, ami csak tovább fokozódott a járvány miatt. Tamási Lenke gondozó megérti, hogy most tartanak a családok egy gyermek befogadá...

Itt a harmadik hullám – Most még fontosabb az immunerősítés!

Kiss Nóra 2021.02.26.
Elérte hazánkat is a harmadik hullám, ami a fertőzés számok emelkedését jelenti. Ebben az időszakban még fontosabb, hogy erősítsük az immunrendszerünket, hiszen a vírus lefolyásának súlyossá...

2022 végén megkezdődik a koronavírus elleni magyar vakcina gyártása

Kiss Nóra 2021.02.26.
A jövő év végén megkezdődik a koronavírus elleni hazai vakcina gyártása Debrecenben – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara székház...
Legnézettebb

    Sziréna

    Visszaadták az ellopott Jokey-t gazdijának     

    AC News 2021.02.26.
    Boldogan ugrott gazdájára az ötéves staffordshire terrier, miután a rendőrök megtalálták. A négynapos kényszertávollétért felelőssé tehető férfit elfogták.

    A 84 éves vádlott féltékenységből halálra verte 85 éves élettársát

    AC News 2021.02.26.
    A Miskolci Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte az elkövetéskor 84 éves vádlotta...

    Az oltási regisztrációval visszaélő csalókra figyelmeztet a rendőrség

    AC News 2021.02.26.
    A koronavírus elleni oltási regisztrációval visszaélő csalókra figyelmeztetett a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu honlapon. 
    poggyasz slider 3
    b3 jobb(400x300)
    poggyasz jobb 400x300
    spaverin jobb(400x300)

    Itthon

    Schanda Tamás: A márciusi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás

    Pataki József 2021.02.26.
    Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe kerü...

    Szijjártó: Márciusban érkezik újabb 500 ezer kínai vakcina

    Pataki József 2021.02.26.
    Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán, miután telefonon tárgyalt Wang Wentao kínai...

    Meghalt 123 beteg, 4668 fővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

    Pataki József 2021.02.26.
    Meghalt 123, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4668 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

    Világ

    NATO-főtitkár: Meg kell előzni, hogy az egészségügyi válság a biztonságot fenyegető vészhelyzetté váljon

    Pataki József 2021.02.26.
    Meg kell előzni, hogy az egészségügyi válság a biztonságot veszélyeztető fenyegetéssé alakuljon, ugyanis mindazok a kihívások, amelyekkel a világjárvány előtt küzdeni kellett, továbbra is f...

    Vasúti platót tolva tértek haza a phenjani orosz követség diplomatái

    Pataki József 2021.02.26.
    Vasúti platót tolva tértek haza Észak-Koreából a phenjani orosz nagykövetség munkatársai - közölte csütörtök éjjel az orosz külügyminisztérium.

    Focus: Az Európai Bizottság lejáratókampányt folytat a BioNTech ellen

    Pataki József 2021.02.26.
    Az Európai Bizottság lejáratókampányt folytat a BioNTech német gyógyszergyártó cég ellen - állítja a Focus.de német hírportálon megjelent írásában Jan Fleischauer néme...
    poggyasz rivalda
    HUBA
    b3 jobb(400x300)
    spaverin jobb(400x300)

    Profil

    Krizbai Teca: Szeretném bebizonyítani, hogy vakként is lehet valaki jó pszichológus

    Kiss Nóra 2021.02.20.
    Krizbai Tecát 2011-ben, a Csillag Születik versenyzőjeként zárta szívébe az ország, ahol egészen a döntőig jutott. A látássérült énekes azóta 25 éves felnőtt nő lett, nemrég megh&aacu...

    Jogászként doktorált, de tévés lett dr. Klement Zoltánból – „Mindig érdemes több lábon állni”

    AC News 2021.02.13.
    Dr. Klement Zoltán az elmúlt évek alatt szinte mindenki otthonába beköltözött. A Duna Televízió Kívánságkosár című műsorban 5 évig volt képernyőn, de annak megszűnése után is h...

    dr. Tandi Flora: Az, hogy jogászként végeztem, sok esetben előny az énekesi pályámon is

    2021.02.06.
    Tandi Flora nevét már Európa-szerte ismerik. Azt azonban nem mindenki tudja, az énekesnő a hétköznapokon jogászként dolgozik. Az AcNewsnak adott interjúban elárulta, miért volt fontos számára, hogy mindké...

    Vélemény

    Karácsony a bicikliseknek, káosz az autósoknak

    Pataki József 2020.05.13.
    Soha ennyi anyázás nem hangzott még el a fővárosi Nagykörúton egy szép, ám rosszul kivitelezett gondolat miatt. Kialakították ugyanis a biciklisávot és ahogy ígérték: csak egy sávot haszn&a...

    Mindenki lehet öntörvényű, DE…

    AC News 2019.10.18.
    Kozári Ágnes valószínűleg bele sem gondolt abba, mennyire kellemetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akik a Séfek Séfe műsoron dolgoznak. Kozi a sajtónak tartott interjúnapon a fotósok előtt letolta a nadrágját, mu...

    VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

    AC News 2018.11.08.
    Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat...
    spaverin jobb(400x300)
    spaverin jobb(400x300)
    b3 jobb(400x300)
    HUBA

    Amiről beszélnek

    Bomba formába hozta magát Gáspár Evelin

    2021.02.26.
    Gáspár Evelin számára az edzés és a tudatos étkezés segített álom alakja elérésében. A diétázás tizenöt éves kora óta része az életének, de az elm&u...

    Ezért kapta meg ilyen hamar a koronavírus elleni vakcinát Sváby András

    2021.02.26.
    Sváby András a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, ő is megkapta a koronavírus elleni védőoltást. Az ATV Heti Napló műsorvezetője a Blikknek elárulta, meglepődött, amikor orvosa felhívta, mert sem &ea...

    Szívműtéten esett át Vastag Tamás

    2021.02.26.
    Vastag Tamás az elmúlt években a családja mellett a színház töltötte ki az idejét. Rengeteget dolgozott, tavaly a koronavíruson is átesett, nemrégiben pedig szívműtétet hajtottak végre rajta.