Blinken: Iránnak nem sok ideje maradt, hogy visszatérjen az atomalkuhoz

Pataki József 2021.10.14. Világ

Blinken: Iránnak nem sok ideje maradt, hogy visszatérjen az atomalkuhoz

Irán "kifut az időből", nem sok ideje maradt, hogy visszatérjen a 2015-ben kötött nukleáris megállapodás betartásához - jelentette ki szerdán Antony Blinken amerikai külügyminiszter, miután Washingtonban tárgyalt Jaír Lapid izraeli külügyminiszterrel és Abdalláh bin Zajid Ál Nahajan sejkkel, az Egyesült Arab Emirátusok külügyi tárcájának vezetőjével.

"Közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor önmagában a JCPOA-hoz (az atomalku hivatalos neve: Joint Comprehensive Plan of Action, azaz Közös Átfogó Cselekvési Terv) való visszatéréssel nem fogják visszakapni annak előnyeit, és ez azért van, mert Irán ezt az időt arra használta fel, hogy különböző módokon előmozdítsa nukleáris programját" - fogalmazott az amerikai tárcavezető.

A 2015-ös, hathatalmi megállapodás értelmében Irán ígéretet tett arra, hogy korlátozza atomprogramját az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos csökkentése, illetve feloldása fejében. Az atomalkut 2018-ban Donald Trump akkori amerikai elnök egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta magát a megállapodásban foglalt kötelezettségeihez. Trump egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében eltörölt szankciókat Iránnal szemben.

Az iszlám köztársaság válaszul korlátozta az atomalkuból fakadó egyes kötelezettségei teljesítését, például a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőreinek tevékenységét létesítményeiben. Teheránt már régóta azzal gyanúsítják, hogy titokban atomfegyvert fejleszt. Irán ezzel szemben azt állítja, hogy orvosi célokra dúsít magas fokon uránt. Az ázsiai ország a közelmúltban jelezte, hogy kész visszatérni az atomalkuról folytatott bécsi tárgyalásokhoz, de ennek időpontját nem jelölte meg.

Blinken úgy fogalmazott: "Megvizsgálunk minden lehetőséget, hogy megbirkózzunk az Irán jelentette kihívásokkal. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy ennek a diplomácia a leghatékonyabb módja". Az amerikai tárcavezető szerint azonban a diplomáciához két félre van szükség, és Irán részéről egyelőre nem látják a hajlandóságot.

Az izraeli külügyminiszter ismételten figyelmeztetett, hogy országa szükség esetén katonai erővel is fellép, hogy megakadályozza Irán nukleáris fegyverfejlesztését. "Vannak pillanatok, amikor a nemzeteknek erőt kell alkalmazniuk, hogy megvédjék a világot a gonosztól" - jelentette ki Lapid. "Ha egy terrorista rezsim nukleáris fegyvert szerez, cselekednünk kell. Világossá kell tennünk, hogy a civilizált világ ezt nem engedi. (.) Izrael fenntartja magának a jogot, hogy bármely pillanatban, bármilyen módon cselekedjen. Ez nem csak a jogunk, hanem a felelősségünk is" - tette hozzá.

Bin Zajid háláját fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért sokat tett az Egyesült Arab Emírségek és a világ viszonyáról szóló narratívák megváltoztatásért. A tárcavezetők mindhárman egyetértettek abban, hogy megpróbálják kiterjeszteni az Ábrahám-egyezményeket, amelynek köszönhetően normalizálódott a kapcsolat Izrael, az Egyesült Arab Emirátusok és más arab államok között.

Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, valamint a hozzájuk csatlakozó Bahrein tavaly szeptemberben normalizálta diplomáciai kapcsolatait - az úgynevezett Ábrahám-egyezmények aláírásával - a washingtoni Fehér Házban, Donald Trump akkori amerikai elnök közvetítésével. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Teret neveznek el Psota Irénről – Bontják a legendás színésznő szülőházát

AC News 2021.10.20.
Néhai barátja, Szerednyey Béla szerint ez a minimum, amit megérdemel a legendás színésznő, akinek gyerekkori otthona helyén épül egy közpark.

Yvonne Dederick: Látok rá esélyt, hogy megnyeri az X-Faktort a lányom!

Pataki József 2021.10.19.
Mindenkit megdöbbentett, amikor Mardoll, azaz Catherine Dederick megjelent az X-Faktor válogatóján.

Szaszák Zsolt: Korán estem ki a Sztárban sztár leszekből!

AC News 2021.10.18.
Az énekes úgy érzi, köze lehet a múlt heti L.L. Junior-os drámának a kieséséhez.

Huppsz

Kulcsár Edina: A végsőkig harcolunk egymásért!

Pataki József 2021.10.20.
A szépségkirálynő nemrég vallotta be, hogy egy ideje zátonyra futott a házassága Csutival. Most viszont elárulta, hogy nem adják fel, és mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a kapcsolatukat.

Az egész ország Bíró Icaként ismerte meg, pedig nem ez a neve eredetileg

Pataki József 2021.10.19.
Első férje nevét viseli Bíró Ica, aki több, mint 20 év után döntött úgy, hivatalosan is felveszi ezt a nevet. Döntésébe volt férjét is bevonta, aki támogatta mindebben.

Dráma: Válságban Kulcsár Edináék házassága?

AC News 2021.10.19.
A szépségkirálynő és Csuti egy showműsorban próbálják menteni a kapcsolatukat.
video2a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

AC News

Emelkedik a nyugdíjkorhatár 2022-től! Mutatjuk, kiket érint

AC News 2021.10.20.
Lesznek páran, akik nem örülnek majd az új szabályozásnak.

Nincs többé Facebook? Jövő héten új nevet kaphat a legnagyobb közösségi oldal

AC News 2021.10.20.
Növekszik a vállalat, ennek lesz a következménye egy érkező közlés.

Újabb koronavírus-variáns tartja rettegésben a világot

AC News 2021.10.20.
Az USA-ban és Nagy-Britanniában már kimutatták a delta variáns új változatát.

Sziréna

Megmentette az életét a tóba esett férfinek

AC News 2021.10.20.
A Dombóvári Rendőrkapitányság egyenruhása, Márton Krisztián r. törzsőrmester egy helyi férfit húzott ki a település melletti Szállásréti-tóból.

Lopott autóval ment lopni     

AC News 2021.10.20.
A nyomozók őrizetbe vették a véméndi tolvajt, és kezdeményezték letartóztatását.  

Detroitban fogtak el egy magyar bűnözőt

AC News 2021.10.20.
Detroitban fogtak el egy költségvetési csalás miatt keresett magyar férfit - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán a police.hu oldalon.    
min-mano
video3 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között

Itthon

Elhunyt 30 beteg, 1668 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Pataki József 2021.10.20.
Harminc, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 1668 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 929 164 embert olto...

Semjén: A kormány nemzetben gondolkodik

Pataki József 2021.10.20.
A magyar kormány filozófiája, hogy nemzetben gondolkodik, hiszen az emberiség értékgazdagsága a nemzetek sokszínűségében áll fenn - jelentette ki a nemzetpolitikáért, egyházügyekért é...

Bakondi: Komoly migrációs nyomás alatt vannak az európai határok

Pataki József 2021.10.20.
Komoly migrációs nyomás alatt vannak az európai határok, sürgős és egységes álláspontra volna szükség annak érdekében, hogy az európai belső biztonságot garantálni lehessen - mondta a...

Világ

Frissítette a kínai kiberhatóság az idézhető internetes hírforrások listáját

Pataki József 2021.10.20.
Frissített listát adott ki a kínai kiberhatóság szerdán azokról az internetes hírszolgáltatókról, amelyek anyagait leközölheti a kínai sajtó.

A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok

Pataki József 2021.10.20.
A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok a koronavírus miatt ápolásra szoruló betegekkel - számolt be kedden az amerikai sajtó.

Háborús állapotok vannak a romániai kórházakban

Pataki József 2021.10.20.
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttest...
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

Profil

dr. Váczi László: Nem én kerestem a színházat, hanem a színház talált meg engem

AC News 2021.10.17.
Negyven éves kora után teljesen új életet kezdett, jogászból mára az ország egyik elismert színházi szakembere lett. Döntését egy argentin írónőnek, Pelsőczy Rékának és ...

Liebhaber Judit: Nagyon sok tehetséges, híres tervezővel dolgoztam, mint például Giorgio Armani

AC News 2021.10.09.
Judit azt vallja: hiába foglalkozik rengeteg mindennel, kerüli a kötelező feladatokat, viszont vadássza azokat a tevékenységeket, amelyek felszabadult örömet jelentenek neki. Ilyen például, amikor az Erősebb Igen! című műsor&aa...

Szilágyi Heléna: Gyakran többet érhetünk el azzal, ha nem állunk be a sorba

Pataki József 2021.10.02.
A pszichológust már egészen gyerekkora óta érdekelte a fantázia világa, melyről úgy gondolja, hogy hasznos is tud lenni az emberek számára, ha szabadulni akarnak a mindennapi apátiából. Nemrég jelent m...

Amiről beszélnek

Megint megműtötték Esztergályos Cecíliát

AC News 2021.10.20.
A színésznő alig pár év alatt a harmadik csípőműtétjén esett át.

Liptai Claudia drámai vallomása: Visszasírom Panka apukáját

AC News 2021.10.20.
A mai napig nem tudta feldolgozni Gesztesi Károly és az édesanyja elvesztését a színésznő.

Kiderült, mi lesz Törőcsik Mari velemi otthonával

AC News 2021.10.20.
Járai Máté hamarosan már csak belépőjeggyel léphet be szeretett nagymamája otthonába.
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között