Élelmiszerválságra figyelmeztet a Vöröskereszt Észak-Koreában

Eleméry Máté 2018.08.10. Világ

Élelmiszerválságra figyelmeztet a Vöröskereszt Észak-Koreában

A termőföldek kiszáradása és élelmiszerválság fenyegeti a július eleje óta tartó hőséghullám miatt Észak-Koreát - jelezte a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) pénteken, a helyzetet tovább súlyosbítják az ország elleni szankciók.

vágta bejegyzeseknel(200x300)

    A világ legnagyobb humanitárius szervezete "kiterjedt élelmiszerválság" lehetőségére figyelmeztetett az elszigetelt országban, emlékeztetve, hogy július közepe óta nem esett eső, csapadékot pedig csupán augusztus közepére várnak. Az átlaghőmérséklet eközben eléri a 39 fokot.

    A nemzetközi segélyszervezet genfi nyilatkozatában felhívja a figyelmet az ország huszonöt millió lakosának nehéz körülményeire, külön kiemelve, hogy az alultápláltság, amelynek mértéke a jövőben csak növekedhet, elsősorban a gyermekeket érinti súlyosan. 

    "Egyelőre nem beszélhetünk aszályról, de a rizs, a kukorica és más termények már most elszáradnak a földeken, ennek pedig katasztrofális következménye lehet a lakosságra nézve" - mondta Joseph Muyamboit, a szervezet élelmiszerprogramjának phenjani koordinátora. Hangsúlyozta, hogy megengedhetetlen a helyzet további romlása. Hozzátette, hogy a korábbi száraz időszakok miatti élelmiszerválság az észak-koreaiak között már így is komoly egészségügyi problémákat és élelmiszerhiányt okozott.

    Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) adatai szerint az észak-koreaiak csaknem 70 százaléka hiányosan táplálkozik, és az öt éven aluli gyerekek közül minden negyedik  krónikus alultápláltságban szenved. A 2015-ös aszály tovább rontott a helyzeten. E szervezet elnöke, David Beasley nemrég Észak-Koreába utazott, látogatása során felméri, miként lehetne további élelmiszersegélyeket szétosztani  elsősorban az éhező nők és gyerekek között.

    A vöröskereszt helyi irodáján keresztül segítséget nyújtott a  legveszélyeztetettebbek, mintegy tizenháromezer hétszáz ember támogatásában, továbbá válságstábot állított fel, és húsz vízszivattyút küldött az aszály által leginkább sújtott területekre.

    Az országban a kilencvenes évek közepén már volt komolyabb éhínség, amelyben hárommillió ember halt meg. 

    A mostani helyzetet tovább súlyosbítják az ország elleni szankciók, amelyek azért léptek életbe, mert Phenjan továbbra sem hajlandó feladni atom -és rakétaprogramját.

További cikkek

hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
vágta bejegyzeseknel(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)