Emberhúst etetett híveivel egy törzsi varázsló Dél-Afrikában

2017.09.09. Világ

Emberhúst etetett híveivel egy törzsi varázsló Dél-Afrikában

“Elegem van abból, hogy emberhúst egyek!” – mondta a rendőröknek egy fickó, akinek zsákjából orrfacsaró bűz áradt: egy női kar és láb volt benne. A rendőrök letartóztatták és megindult a vizsgálat a kisvárosban, Estcourtban, félúton Durban és Johannesburg között.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Ami Kwazulu Natal államban van, az államfő, Jacob Zuma szülőföldjén - írja a globoport.hu. A rendőrök megdöbbentek: kiderült, hogy a helyi zulu varázsló évek óta emberhússal eteti híveit, akik ettől “erősebbek és bátrabbak lettek”. A varázslót és négy munkatársát letartóztatták. Nem kérték a szabadlábra helyezésüket, mert az életüket féltik. A feldühödött tömeg ugyanis meg akarja lincselni őket. Köztük vannak annak a 25 éves fiatalasszonynak a rokonai, akinek a karját és lábát a gyanús alak bemutatta a rendőröknek. “Ez itt nem a Kentucky Fried Chicken!” – harsogták a tüntetők, miközben a zulu varázsló és segédei vallomást tettek a bíróság előtt. Mit vallottak be?

Azt, hogy már évek óta vadásznak emberekre, akiknek a húsát aztán a varázsló jó pénzért szétosztja a hívek között, hogy azok “leküzdjék a depressziót és erőre kapjanak”. “Nem jobb ez mint a kábítószer?” – kérdi álszent módon a zulu varázsló. Akit kannibalizmus miatt nem lehet elítélni, mert az nem számít bűncselekménynek Dél-Afrikában. A vád most emberölés és hullagyalázás. Amikor ugyanis nem állt élő ember a zulu varázsló rendelkezésére, akkor a sírokban keresett és talált “nyersanyagot”. A nemrég eltemetett halottakat a varázsló segédei ásták ki a sírból, majd varázsigék kíséretében a varázsló trancsírozta fel őket! Igyekezett minél több darabra vágni a testet, hogy mind a több száz összegyűlt hívőnek jusson egy darab.

Éveken keresztül emberek százai vettek részt ezeken a furcsa kannibál szertartásokon. A hívők tudták, hogy emberhúst esznek, sőt néha még a nevét is ismerték az áldozatnak – nyilatkozta a kisváros polgármestere a Sunday Times című lapnak. Maga a polgármester természetesen semmiről sem tudott. A törzsi varázslók országos szövetségének főnöke szerint a zuluk földjén sokan tudhattak erről a gyakorlatról. “Életfogytig tartó börtönt kell kapnia ennek a kannibál varázslónak és a segédeinek!” – hangsúlyozza a törzsi varázslók országos szövetségének elnöke. 

Jacob Zuma köztársasági elnök, aki mindig védelmezi a zulu hagyományokat, eddig nem szólalt meg a kínos ügyben. Pedig sokan várják az államfő megszólalását és főként azt, hogy az egész Kwazulu Natal államban vizsgálatot rendeljenek el. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy csakis ebben az Estcourt nevű dél-afrikai kisvárosban ajánlotta a hívőknek azt a törzsi varázsló, hogy ha problémájuk van a világgal, akkor “egyenek emberhúst, mert ettől erőre kapnak!”

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT